Az Oscar-díjas Peter Jackson a Beatles együttes Let It Be című albumának stúdiófelvételéről készít dokumentumfilmet az eredeti filmanyagok felhasználásával – írta meg szerdán a The Hollywood Reporter.

A dokumentumfilmhez a Beatles stúdiófelvételeiből 55 órányi, korábban nem publikált anyagot dolgoz fel az új-zélandi filmes, aki a közelmúltban az első világháborús archív felvételekből készített dokumentumfilmet. A háborús visszaemlékezéshez kifejlesztett restaurációs technológiát alkalmazza majd a brit együttes archív filmjeinek felfrissítéséhez.
Az egészestés dokumentumfilm a Let It Be című, 1970 májusában megjelent album stúdiófelvételeiről szól.

Paul Mccartney Business Insider
Paul Mccartney A Beatles Együttes Énekese/ Kép: Business Insider

A produkción Jackson WingNut Films cége és az Apple Corps dolgozik, de az alkotók megszerezték a Beatles még élő tagjainak  Paul McCartney, Ringo Starr – és az elhunyt tagok özvegyeinek – Yoko Ono és Olivia Harrison – támogatását is.

A Beatles 1969-ben vonult stúdióba a lemez felvételéhez. A pályája csúcsán lévő banda lemezfelvételét először filmezték teljes terjedelmében.

Eredetileg azért, hogy majd egy külön adást vágjanak belőle a tévé számára, de közben változott a terv, és dokumentumfilm született belőle.

A nap fotója: A The Beatles tagja, George Harrison 17 évesen

A The Beatles angol beatzenekar volt a popzene egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb zenekara, amely 2004 végéig világszerte több mint 1,3 milliárd lemezt adott el, többet mint bármely más együttes. A popkultúra egészét nézve kevesen voltak, akik népszerűségükhöz, kritikai elismertségükhöz és széles körű kulturális hatásukhoz mérhetőek.

Az eredeti dokumentumfilm azért vált különösen izgalmassá a Beatles-rajongók számára, mert abban kerestek magyarázatot arra, miért bomlott fel a banda röviddel a felvétel után. Jackson szerint a forrásanyagból ennél sokkal dinamikusabb portré bontakozik ki. Mint hangsúlyozta, maga is meglepődött, mennyire eltér a valóság a körülötte kialakult mítosztól.

460218654.Jpg.0
Peter Jackson Új-Zélandi Filmrendező A Gyűrűk És A Hobbit-Filmek Oscar-Díjas Alkotója / Fotó: Polygon

A rendező elmondta, hogy a Michael Lindsay-Hogg által a banda szétszéledése előtt 18 hónappal készített dokumentumfilm felvételei és hanganyaga olyan, mintha kincsekre bukkant volna.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Persze voltak drámai pillanatok, de korántsem olyan ellentétek, mint ami elterjedt. Ahogy az ember Johnt, Pault, George-ot és Ringót látja együtt dolgozni, a ma már klasszikusnak számító számokat alkotni, az nemcsak magával ragadó, de mulatságos, felemelő és meglepően bensőséges[/perfectpullquote]

– fogalmazott.

A Beatles-kislemez, amit alig akartak kiadni Amerikában – – ContextUs

Lassú blues-os dalnak készült, John Lennon elmondása szerint Roy Orbison hatására (talán az Only The Lonely nyomán), de végül az ötödik Beatle, George Martin hangszerelői-produceri éleslátása nyomán lett belőle a korábbi hangszereléshez képest egyszerűbb, tempós dal. A számot John Lennon írta – a hivatalos verzió szerint persze Lennon-McCartney, illetve itt még McCartney-Lennon.

Peter Jackson első világháborús dokumentumfilmje, a They Shall Not Grow Old (Nem öregednek meg) tavaly ősszel a BFI Londoni Filmfesztiválon mutatkozott be a közönségnek.

Jackson a filmhez az Imperial War Museum gyűjteményének eredeti archív felvételeit és a BBC archív hang- és képfelvételeit is felhasználta.

Az alkotásban veteránok szólalnak meg, az archív filmek pedig színes és 3D-s formátumban mutatják be a Nagy Háborút, ahogy azt soha korábban.

No Title

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

A rendező elmondta, hogy a Beatles-filmhez a háborús dokumentumfilmjéhez kifejlesztett technikát használja.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A film olyan élményt nyújt majd a rajongóknak, amiről régóta álmodoztak. Mintha egy időgép visszarepítene 1969-be, és beülhetnénk a stúdióba, hogy megnézzük, hogyan csinált együtt nagyszerű zenét ez a négy barát[/perfectpullquote]

– ígérte Jackson.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.