Ma zár be a kultikus Valyo Kikötő, helyette stadiont építenek

Ma zár be a kultikus Valyo Kikötő, helyette stadiont építenek

Búcsúüzenetet tettek közzé a Valyo Kikötő megálmodói, miután kiderült: idén csak egyetlen napra tudnak megnyitni, mert kezdődik a Budapesti Atlétikai Stadion építése a tavaly szabadtéri kulturális helyszínként funkcionáló területen. Március 15-én viszont nagyszabású nyitó- és egyben záróbulit tartanak.

A tavalyi év egyik legmenőbb kezdeményezése volt a Valyo – Város és Folyó Egyesület által a Müpa melletti elhanyagolt területen kialakított Valyo Kikötő, amely számos kulturális programnak adott otthont, miközben közösséget épített.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Voltak itt hajnalig tartó technóbulik, helyszínt adtunk egy kétnapos punkfesztiválnak, volt bokszgála, sőt, az egyik önkéntesünk esküvőjét is itt tartottuk meg. Együtt izgultuk végig a foci vb-t, és néztünk kultfilmeket, gyerekeknek voltak workshopok, homokozó és játékok, míg a felnőtteknek kulturális programok, fotókiállítások és koncertek[/perfectpullquote]

– nosztalgiáznak a szervezők a hely sokoldalú kihasználtságáról.

Valyo Kikötő / Fotó: Istvándi Botond

A háttérben kormányzati döntés áll, ugyanis az eddig kihasználatlan területen építkezés veszi kezdetét, ezért már nem tudják bérbe adni az egyesületnek: “A Valyo Kikötő egy ideiglenes helyszín volt, egy ideje parlagon heverő állami terület. A fejlesztésére több elképzelés született, a jelenlegi tervek szerint az olimpiai pályázat visszavonását követően a 2023-as Atlétikai Világbajnokság stadionját tervezi ide a kormányzat.”

Mészárosék beszállnak a művészetbe is: Ők végezhetik a Néprajzi Múzeum felújítását

A tervek szerint 2019-re, azaz idén elkészülhet a Néprajzi Múzeum a Városliget melletti Ötvenhatosok terén, a Liget Budapest projekt keretében. Azt már rég tudni lehetett, hogy óriási vagyonokat vitt el az előkészítés is. A jelentékeny drágulás következtében a Néprajzi Múzeum épületét 1, 8 milliárd forintért tervezték meg.

A valyósok viszont nem keseregnek, hanem tele vannak tervekkel 2019-re és a továbbiakra is: nyáron ismét lesz Szabihíd, strandot csinálnak a Római Partra, és tovább keresik a fejlesztenivaló területeket a Duna mentén, ahova odaviszik majd az embereket. Sőt, jövőre szeretnének visszatérni a Kikötővel is.

Valyo Kikötő / Fotó: Istvándi Botond

Addig is március 15-ére egy nagyszabású nyitó- és záróbulival készülnek, hogy az eddigi helyszínén még egyszer meg lehessen ünnepelni a Valyo Kikötőt. A részletes programmal később jelentkeznek a szervezők, de tábortűz, zene és tánc biztosan lesz, a Facebook-eseménynél pedig már lehet gyülekezni, informálódni.

Kezdőlap > Ma zár be a kultikus Valyo Kikötő, helyette stadiont építenek

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból