Álneve miatt sokan azt sem tudták, hogy Borsa Brown magyar.

A népszerűségi listák alapján Borsa Brown volt 2017 legsikeresebb írónője.

Az Álomgyár kiadó szerzője Az Arab című sorozatának köteteivel minden eladási toplistát többször vezetett.

Eddig megjelent 8 könyvét több mint 100 000 példányban adták el, kétszer is jelölték Aranykönyv-díjra. Legsikeresebb regényét hamarosan tizedjére kell utánnyomni, mert minden példányt elkapkodtak a boltok polcairól. Legutolsó könyvének bemutatójára majd’ ezer ember ment el. Sőt, volt köztük, aki öt órán át várt, hogy dedikáltassa a könyvét.

Borsa Brownról sokan mégis azt sem tudják, hogy magyar származású és álnéven ír. Az írónő két gyermek édesanyja, Vácon él családjával, és mielőtt főállású írónő lett volna, egy multicégnél dolgozott.

A harmadik könyvem írásakor tettem félre minden egyéb munkát és kezdtem teljes egészében az írásra koncentrálni.

– mondta Borsa Brown.

Az első regényemet (A maffia ágyában) egyébként csak saját szórakoztatásomra írtam. Barátnőm unszolására küldtem be kiadóknak. Álnevem azért van, mert a magánéletet nem szerettem volna keverni a munkával. Ráadásul többnyire autentikus témában írok, és túl életszerűtlen lett volna például egy arabos sorozaton egy magyar író neve.

– folytatta.

Harom Konyv Borsa 01
/ Fotó: Borsa Brown Facebook-Oldala

Majd mesélt az álnevének keletkezéséről is:

A Brown az adott volt (barna haj), a Borsa pedig egy mozaikszó. A nagylányom Bíborka, de csak Borcsinak becézzük,  ő a BOR. A kislányom Sarolta, ő a SA. Így lettem: Bor-Sa

Az írónő hisz a szavak erejében, és abban, hogy békét lehet kötni azok által. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.