Buda Anna Flóra Entropia című animációja kapta a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a rövidfilmes kategóriában a Teddy-díjat, a hagyományos nemi identitásoktól eltérő szexuális önazonosságok témáját megjelenítő filmművészetnek szentelt elismerést, a független zsűri által odaítélt díjat péntek este adták át a német fővárosban.

Buda Flóra Anna az Entropiával diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékén. Témavezetője és a  Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült alkotás egyik producere Fülöp József, a MOME rektora. A tízperces animáció három párhuzamos univerzumot mutat be. Egy-egy fiatal nő él bennük különböző körülmények között. A rendszerbe véletlenül bekerül egy légy, amely képes átjárni a három világ között. Meg is nyit egy kaput, amelyen keresztül a lányok elindulhatnak egymás felé.

Buda Flóra Anna és Tóth Luca filmjei is meghívást kaptak a Berlinaléra

Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékén az Entropia című tízperces rövidfilmjével, amely három párhuzamosan létező univerzum működését mutatja be. A három univerzumban három fiatal nő él különböző körülmények között, azonban a rendszerbe hiba folytán bekerül egy légy, amely képes átjárni mindhárom világ között.

Az Entropia a Berlinale rövidfilmes versenyporgramjában szerepel, egy másik magyar animációval, Tóth Luca Lidérc úr című munkájával együtt. A Berlinalén számos független – nem a fesztivál vezetői által összeállított – zsűri oszt ki díjat, például a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI), az Amnesty International nemzetközi civil jogvédő szövetség németországi szervezete, vagy a katolikus média világszövetség (SIGNIS) és a protestáns egyházak nemzetközi filmes testülete, az INTERFILM közös, ökumenikus zsűrije.

No Title

wow thank’s @cartoonbrew to use a frame of my gradfilm ‘Entropia’ as cover of the article of #berlinaleshorts, cheers!https://t.co/KNha6rlz9X

Az egyik ilyen díj a Teddy, az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) egyik legrangosabb filmes elismerése. A Berlinale programjában megjelenő olyan alkotások és művészek támogatását szolgálja, amelyek, illetve akik a közösség ügyeit “a társadalom széles körében megjelenítve hozzájárulnak a tolerancia, az elfogadás, a szolidaritás és az egyenjogúság erősítéséhez” – áll a díj honlapján közölt ismertetőben.

Dw4Oasgwoaeh2Ki
Buda Anna Flóra / Kép: Mome

A 1987-ban alapított elismerésnek négy kategóriája van (legjobb rövidfilm, legjobb dokumentumfilm vagy filmesszé, legjobb játékfilm, a zsűri díja), az idén 33. alkalommal osztották ki.

Entropia / Official Trailer // 2019

This is “Entropia / Official Trailer // 2019” by Flóra Anna Buda on Vimeo, the home for high quality videos and the people who love them.

A vasárnapig tartó 69. Berlinalén 74 országból 400 filmet mutatnak be. A díjakat szombat este adják át. Az utolsó nap a szekciók díjazott filmjeit vetítik. A német főváros filmfesztiválja a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás nemzetközi szemlék sorában.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.