Budapesti hangulatot idéző, kulturális programokat és egészséges ételeket kínáló kultúrbár nyílik a hétvégén Párizsban. A megnyitó alkalmából pénteken, szombaton és vasárnap ingyenes koncertekkel, kiállításokkal, magyar és francia ínyencségekkel várják az érdeklődőket.

A Bogibar nevű bárt Pálosi Boglárka kulturális menedzser hozta létre a francia főváros XVII. kerületében, a Montmartre negyed közelében. Célja, hogy a párizsiak beszélgetős törzshelyévé válva a turisták számára is vonzó kulturális tér alakuljon itt ki, ahol francia és magyar művészek is rendszeresen fellépnek majd.

A kultúrbárban háromhetente nyílnak majd új kiállítások, Café Filo címen társadalmi témákról rendeznek beszélgetéseket, kéthetente humoristákat látnak vendégül, havonta egyszer pedig könnyűzenei koncertekkel várják az érdeklődőket.

Facebook

No Description

A háromnapos nyitó rendezvényen Virgine Kypriotis francia illusztrátor munkáiból látható válogatás, de a közeljövőben láthatja a párizsi közönség Kacsó Fugecu festőművész és Breznay Alexandra fotóművész tárlatát is – mondta az MTI-nek Pálosi Boglárka, aki a zenei fellépők közül Tolcsvay Csaba DJ-t említette. Mint hozzátette, számos magyar zenekarról folyik az egyeztetés az együttműködő Párizsi Magyar Intézettel, és a nyitóhétvégén fellépő valamennyi francia együttesben játszanak ott élő magyarok.

A nyitónapok vendégséfje Horváth Susa, a Susa in the kitchen blog szerzője lesz, a desszerteket és a hideg ételeket szintén egy magyar gasztroblogger, a Párizsban élő Obermayer Anita készíti.

Az éjfélig nyitva tartó “café-resto-bar” francia és magyar hideg-meleg ételeket kínál, az étlapon gluténmentes, vegetáriánus és vegán ételek, cukormentes desszertek, biokávé és bioteák is szerepelnek, de gulyásleves és szójatöltelékkel készült hortobágyi palacsinta is rendelhető.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A márványasztalok a régi budapesti kávéházakat, az elegánsan kialakított belső térben a belső dizájn egy falon a berlini romkocsmák világát idézi. Olyan lazán elegáns, barátságos helyet próbáltam létrehozni, ahol mindenki jól érezheti magát[/perfectpullquote]

–mondta Pálosi Boglárka.

A kulturális menedzser szerint nem kifejezetten magyar hely lesz a Bogibar, inkább európai. “Mindjárt a bejáratnál ez olvasható: Culture, art, amour (kultúra, művészet és szeretet), mert szerintem pont ennyi kell egy jobb világhoz” – mondta Pálosi Boglárka, aki Párizsban szerzett mesterdiplomát európai kultúrpolitika és kultúrmenedzsment szakon.

David Bowie tematikus bár nyílik Londonban / ContextUs

Van egy szálloda Londonban, amely egy különleges eseménynek adott helyszínt 1973. július 3-án. A Hotel Café Royalban történt, hogy ezen a napon David Bowie megrendezte a mára már híressé vált “utolsó vacsorát”, és búcsút mondott korábban kitalált alteregójának, Ziggy Stardust bár London

Dolgozott a Sziget fesztivál stábjában, a Gödör Klub programszervezőjeként, a 2011-es magyar EU-elnökség ünnepi programjain, az Európai Bizottság budapesti képviseletének kulturális programjain, Berlinben a Badehaus Szimpla Musiksalon munkatársaként és a londoni Secret Productions fesztiválszervezőjeként is.

Mint elárulta, a szíve mindig visszahúzta a francia fővárosba, a párizsi bár megnyitásával franciaországi diákkorának nagy álmát valósította meg, ahol az elmúlt tíz évben szerzett kulturális programszervező tapasztalatait is hasznosítani tudja.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.