A fesztiválok többsége nem is próbálja rejtegetni, a pénzünkre hajt. Persze mellette rengeteg szórakozást ígér. Nem így a Burning Man, amely teljesen más filozófiát követ. Lehet, ennek vége?

Az évente Nevada államban megrendezett Burning Man 1986 óta várja az extrémitás kedvelőit. Az esemény kezdetektől fogva a fogyasztóellenes magatartást támogatja. Akik részt vesznek rajta, rendszerint cserekereskedelemmel oldják meg mindennapjaikat a fesztivál alatt. Sajnos az Instagram világában, ahol minden a pénzről és a fogyasztásról szól, nem könnyű megtartani ezt a szokást.

A Fesztivál Egyedisége Másságában Rejlik / Fotó: Sfgate

Maga az esemény elképesztően vonzó az élményekre szomjazó nyugati embernek. Azt viszont sokan elfelejtik, hogy a modern városi ember elkényelmesedett.

A Burning Man mást kínál. Ahogy a nonprofit szervezet vezérigazgatója, Marion Goddell fogalmaz: a Burning Man minden csak nem kényelmes.

Néhány márka kihasználva ezt a „negatívumot”, előre csomagolt, all-inclusive élményeket kínál a fesztiválozóknak. Mindezt néhány hozzászólásért. A legaggasztóbb, hogy ennek köszönhetően megjelent egy új trend, ami nem illik bele a Burning Man imidzsébe. Ugyanis ez nem egy márka, ez egy életfilozófia, amit nem lehet eladni vagy megvenni.

Összegyűjtöttük az idei Burning Man legvadabb és legkreatívabb fesztiválozóit / ContextUs

Az 1986 óta tartó fesztivált Black Rock City-ben tartják, egy impresszív, ideiglenes városban, Nevadában, amely kizárólag csak a Burning Man miatt kel életre évről-évre. Egy raklapnyi Instagram-fotó kerül fel ilyenkor természetesen, amelyek közül nehéz kiválasztani a legjobbakat, ha nem akarjuk mindet feltölteni.

2016-ban néhányan összetörték az egyik luxus sátrat a fesztivál területén. Az esetről egy hosszú Facebook-bejegyzés is készült, de az emberek többségét nem hatotta meg.

Az egyik hozzászóló nagyon jól fogalmazott: a vandálok csak a dolgukat tették. Visszaszerezték a fesztivált a „parazitáktól”.

Nem a legkedvesebb megfogalmazás, de valahol érthető. A Burning Man újító hatása másságában rejlik. Mi marad, ha a fogyasztói társadalom ezt is az irányítása alá vonja?

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.