Az eldobott és a talajba kerülő cigarettacsikkek gátolhatják a növények fejlődését egy új brit tanulmány szerint.

Az Anglia Ruskin Egyetem vezette kutatás azt állapította meg, hogy a csikkek jelenléte a talajban 27 százalékkal csökkentette a lóhere kicsírázásának esélyét és 28 százalékkal a szárhosszt – olvasható a BBC hírportálján.

Cigicsikk Eldobása Növények Hatása
A Cigicsikk Eldobása Rendkívül Kártékony A Növények Fejlődésére / Fotó: Istock

A fű esetében az előző 10, az utóbbi 13 százalékkal lett kisebb. Becslések szerint a világon évente 4,5 ezer milliárd csikket dobnak el, ez a legelterjedtebb műanyagszemét. A legtöbb csikk bioműanyagból, cellulóz-acetát-szálból készült szűrőt tartalmaz.

A kutatók azt találták, hogy az el nem szívott cigaretták szűrőjének majdnem ugyanolyan a hatása a növények életére, mint a használt szűrőknek, ami arra utal, hogy a károkat maga a filter okozza, a dohány égetéséből származó mérgek nélkül is.

Az Ecotoxicology and Environmental Safety című szaklap friss számában közzétett kutatás részeként Cambridge körüli területekről gyűjtöttek mintákat a tudósok, és azt állapították meg, hogy akár 128 csikk is lehet egy négyzetméteren.

Megdöbbentek a kutatók: a szívbetegek gyakran a diagnózis után is tovább dohányoznak

A European Journal of Preventive Cardiology című szaklapban megjelent tanulmány szerzői 27 ország több mint 8200 szívbetegének adatait elemezték. Tüdőrákban halt meg a transzplantáció után másfél évvel egy francia nő, akibe egy erős dohányos nő tüdejét ültették át. A Lung Cancer szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint az 57 évesen elhunyt donor 30 éven át napi egy doboz cigit szívott el.

Dannielle Green biológus, a kutatás vezetője elmondta, hogy ugyan az eldobált csikkek látványa mindennapos, mégis az övék az első tanulmány, amely azt vizsgálta, hogyan befolyásolja a növények életét a cigaretták maradéka. “Azt találtuk, hogy rontja a lóhere és a fű kicsírázásának esélyét, megrövidíti a szár hosszát, több mint felével csökkenti a lóhere gyökerének súlyát” – mondta a tudós.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A két vizsgált növény, a perje nevű fűféle és a fehér here fontos takarmány, de elterjedt a városi parkokban, zöld területeken is. Hozzájárulnak a fajok egészségéhez, a fehér here fontos a beporzó rovaroknak és a nitrogén megkötése miatt is[/perfectpullquote]

– magyarázta.

Történelmi pillanat volt, de nem tartott sokáig: a Holdon lévő gyapot elpusztult

Ahogy mi is megírtuk, történelmi pillanatnak lehettünk tanúi, hiszen a kínai-svéd-német Csang’o-4 űrszonda csírázó növényről készített fotókat a Hold túlsó oldalán. Ez azt bizonyítja, hogy van élet a Holdon. Azonban másnapra sajnos elpusztult a zöld növényke. A gyapotnak ugyanis fény is kell a növekedéshez, ami a Hold túlsó oldalán erre nincs lehetősége.

A filter lebomlása akár egy évtizedig is eltarthat. A tanulmány társszerzője, Bas Boots hozzátette: ugyan további kutatásra van szükség, úgy véljük, a filter kémiai összetételének számlájára írhatók a károk.

“A bioműanyaghoz adott szerek teszik hajlékonyabbá a szűrőt, ezek kimosódhatnak a talajba és a kezdetekkor károsíthatják a növényi életet” – magyarázta.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.