A Dűne című film remake-jét a Szárnyas fejvadász 2049 rendezője, Denis Villeneuve készítette el Timothée Chalamet főszereplésével, írja a Joblo.

Denis Villeneuve nagyköltségvetésű filmjét Frank Herbert azonos című regénye alapján készítette. A forgatási munkálatokat budapesti és jordániai helyszíneken kezdték meg az év elején.

Az író fia, Brian Herbert Twitter-üzenetben jelentette be, hogy az első, új Dűne-film munkálatai a végéhez értek és már „dobozban van”.

Az író fia úgy fogalmazott, hogy az első film befejezéséhez érkeztek, tehát ez is alátámasztja az értesüléseket, hogy legalább két rész várható. Ezt korábban a Legendary vezetője, Joshua Grode meg is erősítette.

Denis Villeneuve készíti a Dűne sorozatváltozatot is

A Dűne-reboot után újabb jó hírek érkeznek a sci-fi rajongók számára, hiszen hivatalosan is bejelentették, hogy a televíziós sorozat-adaptációt az eredeti, Frank Herbert által írt sci-fi regény alapján készítik, írja a Dazeddigital .

A film a zseniális és tehetséges Paul Atreides története, aki egy veszélyes bolygóra utazik, hogy biztosítsa családja és a népe jövőjét, miközben gonosz erőkkel kell felvennie a harcot.

Dűne Sztárjai
Az Új Dűne-Film Sztárjai / Fotó: Geek Culture

A film igazi sztárparádénak ígérkezik olyan nevekkel, mint Timothee Chalamet, aki a főhős, Paul Atreides karakterét játssza. Lady Jessica szerepében Rebecca Ferguson látható majd. A mellékszerepekben is olyan igazi nagyágyúk láthatók, mint a Star Wars-filmekből ismert Oscar Isaac, Javier Bardem, Josh Brolin vagy a Trónok harca és az Aquaman sztárja, Jason Momoa. Nem mellesleg a filmet Budapesten forgatták.

A Szólíts a neveden sztárja, Timothée Chalamet Budapesten tartózkodik, az új Dűne filmet forgatják

Igazi paparazzifotót osztott meg A hetedik sor közepe Facebook-oldala. Lencsevégre kapták, ahogy a Szólíts a neveden tinisztárja, Timothée Chalamet és Danis Villeneuve rendező az Andrássy úton kávézgatnak. A Dűne filmet forgatják hazánkban. dűne film, dűne 2019, david lynch dűne film

A szereplők között feltűnik majd a legutóbb a Csernobil-sorozattal sikert aratott Stellan Skarsgård is.

A filmet Denis Villeneuve nem csak rendezte, hanem Eric Roth és Jon Spaihts írókkal együtt a forgatókönyvének megalkotásában is részt vett. A film producerei között van Brian Herbert, a film alapjául szolgáló regény írójának fia.

Stellan Skarsgard Dune 2020
Stellan Skarsgård Harkonnen Báró Szerepében Tűnik Fel / Fotó: Hbo

Premierjét 2020 hálaadásának idejére időzítették az amerikai mozik.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.