A Dél-Kaliforniában élő E. Franklin megszorult, így ahogy lenni szokott, az édesanyjához fordult. A sztori érdekessége, hogy nem zsebpénz, hanem váltságdíj apropóján.

A 19 éves E. Franklin szüksége lett volna 130 dollárra, ami hozzávetőlegesen 36 ezer forint. Ahogy számos tinédzser, úgy E. is a szüleihez fordult, pontosabban az édesanyjához. Azonban nem zsebpénzként folyamadott ehhez, hanem megtervezte a saját elrablását, annak teóriáját.

Egy barátjával kitalálták, hogy elhitetik E. édesanyjával, hogy elrabolták a fiát, így a váltságdíjból meglesz a 130 dollár.

Nem is álltak meg elméletben, hiszen január 22-én egy ismeretlen férfihang fenyegetőzött, mondván, megöli a fiát, ha nem kap 130 dollárt. Itt jegyeznénk meg, hogy már itt gyanúsnak kellett volna lenni, hogy 130 dollár a váltságdíj.

Police Tape 2019
/ Fotó: Getty Images

E. nem bízott semmit a véletlenre: a telefonkagylóból hallattatta segélykiáltását, hogy hiteles maradjon édesanyja előtt a terv.

Bébiszitterek fedték fel a legbizarrabb szabályokat, amiket a szülők állítottak

Kétségkívül nehéz feladat egy gyerekre vigyázni. De a bébiszitterek Reddit es posztjai alapján az igazi kihívást gyakran a szülők jelentik. Mint kiderült, néhány anyuka és apuka meglehetősen furcsa és nevetséges elképzeléssel rendelkezik a gyerekei neveltetését illetően. Az anyuka egy baráttól értesült az ingyen órákról, és megkérdezte az oktatót, csatlakozhatna-e a fia a csoporthoz.

Az “emberrablók” azt követelték, tegye a pénz a saját házuknál lévő postaládába, ahonnét később ők felkapják a zsákmányt.

És itt jön a csavar: annyira megijedt az anya, hogy hívta a rendőrséget, akik lenyomozták a számot. Két nappal később elkapták E.-t és barátját zsarolás vádjával, írja a Complex.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.