Az Újbuda Önkormányzata által támogatott, két XI. kerületi kulturális intézmény, a MU Színház és az A38 Hajó által létrehozott fesztivál évek óta komoly nemzetközi fellépőket mutat be, mellettük a magyar szcéna jelentős képviselői lépnek fel. Szeptember elején közel egy héten át Újbuda Jazz Fesztivál Budapesten!

Rodrigo Amado Motion Trio (P)

Újbuda Jazz Fesztivál
Rodrigo Amado Motion Trio / Fotó: A38

A Rodrigo Amado Motion Trio a kortás portugál ‒ és tágabban az európai ‒ improvizatív zene egyik legkomolyabb vállalkozása. Az utóbbi évtizedben Lisszabon az egyik legfontosabb kortárszenei központ lett, nem kis részben a neves Clean Feed kiadó révén, amit Amado segített létrehozni.

Maga a Motion Trio rendkívül nyitott szellemű kezdeményezés, amelyben Amado robusztus, Sonny Rollinson edződött frázisait nagyszerűen egészíti ki Miguel Mira sokoldalú csellójátéka és Gabriel Ferradini erőteljes dobolása.

A trió tavalyi lemeze számos szavazáson és szakmai listán az év legjobbjaként végzett.

A az elragadtatás zenéjét játssza: sokszor szigorúnak tetsző, néha kifejezetten repetitív örvénylésből kibontakozó, kinyíló témáik, a pszichedelikus és noise rockból, némi folkból és telivér, power dzsesszből egyszerre táplálkozó kompozícióik hihetetlen energiákat hordoznak. A zene egyszerre idézi a látszólag különböző indíttatású műfajok egymásra találásának aranykorát, de a Jü a nyilvánvaló reminiszcenciákon túl korántsem a késő hatvanas, kora hetvenes évek fúziós zenéinek felidézésében utazik.

A hangszerek lehetőségeinek kitágítása által a folyamatos jelenből egyenesen a jövőbe röpítik a transzba ejtett közönséget: olyan produkciót nyújtanak, amely ideális esetben a befogadónak a zenéről vallott gondolkodását is megváltoztatja.

Letisztult, erős programot adnak elő, ahol a mégoly szellemes improvizációk egy pillanatra sem feszítik szét a kompozíciók kereteit – a trió felállás megkívánta szigorú dinamikai és hangnembéli egység egyszerre készteti fegyelmezettségre a három kreatív zenészt, ugyanakkor lehetőséget is nyújt arra, hogy kihozzák magukból a legjobbat.

Facebook-esemény:  ITT

Időpont: 2016. – szeptember – 01. – 20 óra

Helyszín: A38

Jegyár: 3. 000 Ft, elővételben: 2. 500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Peter Brötzmann solo feat. Miklós Szilveszter (D/H)
BIO – Budapest Improvisers Orchestra

Újbuda Jazz Fesztivál
Peter Brötzmann / Fotó: A38

Peter Brötzmann vitathatatlanul az európai free jazz legkiemelkedőbb muzsikusa: a hatvanas évek szabad improvizációs hullámának motorja, képzőművészként a Fluxus mozgalom egyik vezéralakja, akinek művészi érdeklődése nem ismer semmiféle megkötést. Az 1968-as Machine Gun című lemeztől (ami a free jazz történetének egyik legfontosabb albuma) a nyolcvanas évek zajrock- és heavy metal-kísérleteiig számtalan irányzatban alkotott maradandót. Brötzmann rengeteg formációnak tagja, vezetője, zenei-szellemi iránymutatója, a nagyszabású, tucatnyi tagot számláló produkcióktól az intim duókig. Ilyen Miklós Szilveszterrel, a vajdasági származású fiatal művésszel alakított kettőse is. Miklós tanulmányait hegedűn kezdte, majd dobra váltott és az itthoni és nemzetközi jazzélet egyik fontos alakjává érett.

A Budapest Improvisers Orchestra kilenc fiatal merész vállalkozása arra, hogy eltörölje a kortárs komolyzene és az improvizatív zene közti határokat. Műsorukon experimentális zenei kompozíciók, szabad improvizációk és saját darabok egyaránt szerepelnek.

Cage, Wolff, Cardew, Stockhausen ‒ ritkán halljuk ezen szerzők műveit jazz-zenészek előadásában. De ugyanolyan ritkán látunk klasszikus zenészeket szabadon rögtönözni ‒ pedig a kortárs zenei kompozíciók gyakran eltörlik a határokat. A zenekar grafikus kottákat, instrukcióalapú darabokat is játszik. A tagok között egyaránt vannak kortárs zenét játszó klasszikus zenészek és a free jazz színtérről ismert improvizatív játékosok.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2016. – szeptember – 02. – 20 óra

Helyszín: Mu Színház

Jegyár: 1. 800 Ft, elővételben: 1. 300 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók a MU Színház honlapján.

Kassák
NARTCore

Újbuda Jazz Fesztivál
Kassák / Fotó: Allevents.in

A Kassák projektben négy zenész és egy színész vállakozik arra, hogy Kassák Lajos válogatott verseit egy rendhagyó esten mutassa be. Zenéjük hűen követi a szabadverseiről ismert költő műveinek attitűdjét. A megzenésítések között találunk melodikus, dalszerűen szerkesztett struktúrákat, a verseket követő szabad improvizációkat és konceptuális, avantgárd dalokat. Az eklektikus zenekar által megszólaltatott zene illik Kassák feszültséggel teli, ellentmondásos személyiségéhez, és a személyesség, a versek megélése kerül a középpontba. A versek zömét a projekt ötletgazdája, Harcsa Veronika válogatta ‒ akinek Lámpafény című albumán is szerepelt egy Kassák-feldolgozás.

A NARTcore duót összetartó erő ‒ a tagok szerint ‒ az alkotó gyűlölet. A trombitával és különböző hangkeltő tárgyakkal bűvészkedő Meggyes Ádám és a szaxofonos, kütyümágus Kováts Gergő kettőse egyedülálló szónikus utazásra viszi a hallgatót.

Sosem nyugvó asszociatív hangfolyam, amely újabb és újabb felületeket talál a bombázásra. Rengeteg ötlet, játékosság, kedvesség és kegyetlenség a legzártabb monológtól a legnyitottabb párbeszédig.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2016. – szeptember – 02. – 20 óra

Helyszín: A38

Jegyár:  3. 000 Ft, elővételben: 2. 500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Dresch Quartet
Benkő Róbert – Kováts Gergő duó

Újbuda Jazz Fesztivál
Dresch Quartet / Fotó: Pawel Karnowski

Dresch Mihály a hazai jazz emblematikus alakja, a magyar népzene és a jazz ötvözésén alapuló, egyéni zenei világot képviselő muzsikus. Tizenhét évesen kezdett el komolyabban muzsikálni, Johnny Griffin játékának hatására választotta hangszerének a szaxofont. Kezdetben elsősorban a klasszikus amerikai fekete jazz, valamint a gospel és a spirituálé iránt érdeklődött. A nyolcvanas évek elejétől kezdve rendszeresen koncertezett neves hazai jazzmuzsikosokkal. Első kvartettjét 1984-ben alapította, melynek a kilencvenes évek közepéig gyakorta változott a felállása, hosszabb-rövidebb ideig tagja volt Grencsó István, Baló István, Benkő Róbert, Geröly Tamás, Lajkó Félix, Kovács Ferenc, Szandai Mátyás, Hock Ernő, Lukács Miklós és Horváth Balázs. A Dresch Quartet a műfaj olyan kimagasló nemzetközi alakjaival dolgozott együtt, mint Archie Shepp John Tchicai, Roscoe Mitchell, Chico Freeman, David Murray, Dewey Redman és Chris Potter.

Benkő Róbert nagybőgős pályája kezdete óta a legérzékenyebb és legprogresszívabb improvizatív zenei irányzatokhoz ragaszkodik. Éveken át a Dresch Quartet tagja volt, játszott Szabados György M.A.K.U.Z. formációjában, és rengeteg egyéb együttesben.

Aktuális társa, Kováts Gergő budapesti jazz tanulmányai alatt fokozatosan a free jazz majd a szabad improvizácó felé fordult. Stabil tagja a hazai kicsiny, de kitartó (és növekvő) szabadzenei közösségnek, hangszeres és elektronikus zenészként. Legújabban azon munkálkodik, hogy zenészpartnereivel együtt addig nem tapasztalt területre evezzenek, ezáltal egyre többet megismerve az improvizáció lényegéről.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2016. – szeptember – 03. – 20 óra

Helyszín: Mu Színház

Jegyár: 1. 800 Ft, elővételben: 1. 300 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók a MU Színház honlapján.

Krispel-Kern-Quehenberger trió (A)
Vár Be Q

Újbuda Jazz Fesztivál
Krispel-Kern-Quehenberger / Fotó: A38

Didi Kern és Philipp Quehenberger az osztrák kísérleti színtér két sűrűn foglalkoztatott alakja: az előbbi a Bulbul, a Broken Heart Collector és a Fuckhead “emberi ritmusgépe”, aki szinte bármilyen zenei műfajban otthon van, legyen az noise, rock, technó vagy free jazz. A billentyűs Quehenberger szintén nagyon széles skálán mozog, szólózenészként sötét, súlyos elektronikus zenét gyárt, és energiával teli pszichoaktív fellépéseiről híresült el. A két örökké új utakat kereső zenész állt össze Markus Krispellel, a bécsi szaxofonossal, akinek “kiterjesztett” játékstílusa megpróbálja a végletekig kiaknázni a hangszer minden lehetőségét.

A Vár Be Q (Várallyay Benedek Quartet) zenekar 2015 elején alakult a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium jazz-tanszakos növendékeiből. Főként Várallyay Benedek saját szerzeményeit játsszák közösen kialakított koncepció szerint.

Újító és egyben hagyományőrző zenei elképzeléseik által hoznak létre olyan instrumentális zenét, amely érdeklődésre tarthat számot a fiatalabb és idősebb generációk körében egyaránt. Zenéjükben a meghatározó jazzalapot bluesos, funkys és népzenei (magyar és balkáni) hatások szövik át. Céljuk minél több helyre eljutni, és eljuttatni az általuk képviselt minőségi, fogyasztható és értéket képviselő zenét.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2016. – szeptember – 03. – 20 óra

Helyszín: A38

Jegyár: 2. 000 Ft, elővételben: 1. 500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Leimgruber-Demierre-Lehn trió feat. Ajtai Péter (CH/D/H)
Grencsó István – Dukay Barnabás duó

Újbuda Jazz Fesztivál
Leimgruber-Demierre-Lehn Trió Feat. Ajtai Péter / Fotó: Jegy.hu

A svájci-német formációt három improvizátor alkotja. Leimgruber a Quartet Noirral az európai improvizatív zene egyik kulcsfigurája, Demierre elsősorban a hangok térbeli viszonyait kutatja, Lehn pedig az élő elektronikus zene egyik nagy úttörője. A zenészek kiemelt figyelmet szentelnek a térnek, melyben a hangzások megszületnek. Az adott térben rögtönzött zene magán viseli a tér sajátságait, feltárja akusztikai lehetőségeit, mivel ‒ bizonyos értelemben ‒ annak hanglenyomatán és formáján alapszik. Ezúttal a radikális, fiatal generáció egyik fontos alakjával, az A.M.P. alapítójával, Ajtai Péterrel lépnek fel.

Grencsó István ezúttal egy különleges duóval lepi meg az improvizatív zene iránt fogékony közönséget. A közismerten sokoldalú, kísérletező művész ezúttal Dukay Barnabással, hazánk egyik legegyénibb kortárs zeneszerzőjével ad duó-kamarakoncertet.

Dukay egészen egyedi zenei világára kompozíciói esetében kimért pontossággal megszerkesztett és eljátszott darabok jellemzők. Ugyanakkor – ennek látszólag teljesen ellentmondva – a valós idejű komponálás, az improvizáció éppen ennyire fontos része munkásságának, hiszen Dukaynál az idő a zene alapeleme, így az azzal történő spontán játék hihetetlenül izgalmas kihívások elé állítja a zeneszerzőt. Természetesen ezek az improvizációk nem a jazz „hagyományos” rendjén alapulnak, s a free-jazz világához sem sorolhatók, hanem az egyes közreműködők saját zenei világával koherens módon minden alkalommal más-más, egészen speciális zenei struktúrákat hoznak létre.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2016. – szeptember – 04. – 20 óra

Helyszín: Mu Színház

Jegyár: 1800 Ft, elővételben: 1300 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók a MU Színház honlapján.

Föllakzoid (CHI)
Makrohang, Törzs

Újbuda Jazz Fesztivál
Föllakzoid / Fotó: A Zenekar Hivatalos Facebook-Oldala

A különleges hangzású chilei trió, a Föllakzoid egyfajta “kozmikus” pszichedelikus zenét játszik. Hét éve kezdett együtt játszani három gyerekkori barát a chilei fővárosba, eleinte egyfajta trance produkcióként. Aztán ahogy egyre jobban elmélyültek a zenélésbe, úgy építették be muzsikájukba az Andok ősi zenéjét, a kortárs kísérleteket és alakították ki egyedülálló, gazdagon rétegzett, mégis minimalista stílusukat.

Pszichedélia, rock, progresszív törekvések, jazz és folk keveredik a Föllakzoid zenéjében, és kristályosodik ki az együttes tavaly megjelent harmadik nagylemezén.

Az A38 Hajó 2014-es Talentométer tehetségkutatójának győztese a 2013-ban alakult makrohang. Instrumentális zenéjükben különböző műfajokat kevernek, ha mindenképpen be kellene valahogy skatulyázni, a kísérletezős jazz, noise- és postrock érdekes hibridjeként jellemezhetnénk legjobban. Elszállós szférák, techno veretések, tört ütemek, galád kettőnégyek és megkínzott gitárzajok járnak kéz a kézben.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2016. – szeptember – 05. – 19 óra

Helyszín: A38

Jegyár: 2500 Ft, elővételben: 1900 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.