Egy mítosszal kevesebb – Tudományos fogteszt igazolja, hogy Hitler valóban meghalt 1945-ben

Egy mítosszal kevesebb – Tudományos fogteszt igazolja, hogy Hitler valóban meghalt 1945-ben

Francia patológusok egy csoportja engedélyt kapott arra, hogy megvizsgálják Hitler Moszkvában őrzött fogmaradványait. A fogakat 1945 májusának elején találták meg Berlinben. Történelmi jelentőségű ez a lépés, mert ez az első alkalom az elmúlt hetven évben, hogy orosz hatóságok bárkinek is megengedték, hogy tanulmányozza a leleteket.

Az általánosan elfogadott történészi álláspont szerint Adolf Hitler 1945 áprilisában öngyilkosságot követett el. 

Ám még ma is vannak, akik úgy vélik, ez nem így történt, hanem a náci vezér megszökött az ostromlott Berlinből, és Dél-Amerikába menekült.

Hitler fogmaradványainak 2017-es vizsgálata azonban az utolsó kétséget is eloszlatja halála körül. A Führernek rendkívül rossz fogai voltak, és éppen ez segítette annak idején a beazonosítást.

Az ostromlott Berlin 1945-ben / Fotó: picture-alliance / Judaica-Sammlung Richter

A kutatók a vizsgálat eredményeit a European Journal of Internal Medicine-ben tették közzé múlt héten. Következtetésük teljesen egyértelmű:

“A fogak valódiak – semmi kétség”– mondta Philippe Charlier, vezető patológus az AFP hírügynökségnek.

“Vizsgálatunk igazolja, hogy Hitler 1945-ben halt meg”.

“Meg tudjuk állítani a Hitlerrel kapcsolatos valamennyi összeesküvés-elméletet. Nem menekült el Argentínába egy tengeralattjárón; nem él az Antarktisz egy rejtett bázisán vagy a Hold sötét oldalán”– magyarázta Charlier.

Annak a föld alatti bunkernek a makettje, amelyben Hitler élete utolsó napjait töltötte / Fotó: DW.P / Kouparanis

Ez pedig alátámasztja azt, amiben a történészek idáig is bizonyosak voltak: Hitler 1945. április 30-án a Führerbunkerben öngyilkos lett. Az öngyilkosságot Eva Braunnal együtt követte el, akit két nappal korábban vett feleségül. Cianid kapszulát vettek be, és agyonlőtték magukat. Biztosra mentek. Olyannyira, hogy Hitler utasításba adta, holttestüket el kell égetni. Nem akarta, hogy a Berlinhez egyre közelebb érő szovjet csapatok megtalálják maradványaikat.

Ez végül nem teljesen sikerült a náci vezérnek.

Május 5-én ugyanis szovjet csapatok egy elszenesedett testet találtak egy bomba lyukasztotta kráterben, és Hitler holttesteként azonosították.

“Hitler fogai olyan rosszak voltak – és egyedülálló módon rosszak –, hogy a fogak önmagukban lehetővé tették a holttest azonosítását”– magyarázta Mark Benecke, törvényszéki patológus. A fogak elemzése egybevág Hitler egykori fogorvosának feljegyzéseivel és a szövetséges hatalmaknak tett nyilatkozataival. 

No Title

Hitler est bien mort en 1945 à Berlin, et ses restes sont à Moscou. Notre étude biomédicale définitive est à lire ici : https://t.co/cz0DDCDgK8 pic.twitter.com/Fjd1UiEdoq

Kezdőlap > Egy mítosszal kevesebb – Tudományos fogteszt igazolja, hogy Hitler valóban meghalt 1945-ben

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból