Első magyar filmként Szilágyi Zsófia alkotása, az Egy nap nyerte a luxemburgi CinEast filmfesztivál nagydíját – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a filmfesztivál idei válogatásában 65 játékfilmet vonultatott fel a közép- és kelet-európai régió filmjeiből. A díjakról filmes szakemberekből álló nemzetközi zsűri döntött, Fliegauf Bence elnökségével.

Szilágyi Zsófia a Filmalap Inkubátor programjában készítette el alkotását, főhőse egy háromgyerekes anya. A cselekmény nagy része a hétköznapok rutinjára épül, a háttérben a házasság válsága húzódik. A film női alkotócsapata – Szilágyi Zsófia forgatókönyvíró-rendező, Szamosi Zsófia főszereplő, Kenesei Edina és Pataki Ági producerek – arra vállalkozott, hogy bemutassa egy kisgyerekes anya percekre beosztott idejét.

Az Egy nap című magyar film operatőre is díjat kaphat

Szamosi Zsófia tíz éven át játszott Pintér Béla színházi társulatában, országos ismeretségre az HBO Terápia című sorozatában tett szert. Főszerepet kapott az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilmben, majd A martfűi rémben nyújtott alakításáért elnyerte a Magyar Filmdíjat a női főszereplő kategóriában. A legjobb elsőfilmnek járó elismerést a cannes-i filmfesztiválon a FIPRESCI-től, a filmkritikusok nemzetközi szövetségétől kapta.

A közlemény kitér arra is, hogy hat európai elsőfilmes, köztük Szilágyi Zsófia alkotása, az Egy nap szerepel a legjobb elsőfilmeseket elismerő Európai Filmdíj jelöltjei között. Az Európai Filmakadémia (EFA) elismerését minden évben egy fiatal rendező veheti át első nagyjátékfilmjéért. A győztest az EFA több mint 3500 fős tagsága választja ki decemberben.

00594460 E1528891879912
Budapest, 2017. Április 12.
Az Anna Szerepét Alakító Szamosi Zsófia És Gárdos Márkó Egy Jelenetben Szilágyi Zsófia Rendezõ Egy Nap Címû Filmjének Forgatásán A Fõváros Xi. Kerületében 2017. Március 29-Én. A Film A Magyar Nemzeti Filmalap Elsõ Egész Estés Mozifilmjeinek Támogatására Kiírt Inkubátor Program Keretében Nyert Támogatást.
Mti Fotó: Kallos Bea

A filmalap az Egy nap gyártását 62 millió forinttal támogatta. Szilágyi Zsófia filmje a Partnersfilm produkciójában készült, az operatőr Domokos Balázs, a vágó Szórád Máté volt.

A Cannes-ban is elismert Egy nap színésznője, Szamosi Zsófia lett a legjobb színésznő az Art Filmfesztiválon

Szamosi Zsófia tíz éven át játszott Pintér Béla színházi társulatában, országos ismeretségre az HBO Terápia című sorozatában tett szert. Főszerepet kapott az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilmben, majd A martfűi rémben nyújtott alakításáért elnyerte a Magyar Filmdíjat a női főszereplő kategóriában. A legjobb elsőfilmnek járó elismerést a cannes-i filmfesztiválon a FIPRESCI-től, a filmkritikusok nemzetközi szövetségétől kapta.

Az Egy nap a belföldi mozikban novemberben 8-tól lesz látható a Vertigo Média forgalmazásában.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.