Több mint egymillió nézőjük volt a magyar filmeknek a hazai mozikban 2018-ban, a legsikeresebb alkotás Herendi Gábor Valami Amerika 3 című vígjátéka volt 372 ezer nézővel.

A közlemény szerint a decemberben bemutatott, Goda Kriszta rendezésében készült BÚÉK című film mindössze három hét alatt mintegy 160 ezer nézőt csábított a mozikba. Nagypál Orsi első mozifilmjét, a Nyitva című párkapcsolati dramedy-t több mint 54 ezren nézték meg.

A kalapszalontól a koncentrációs táborig, avagy így kell kitolni a nézővel – Kritika a Napszállta filmről

A egy ígéretes sztorit (a ritkán témaként választott sonderkommandós történetét) és a zseniális filmtechnikai ötletet (a 35 mm-t és azt, hogy a főszereplő arcát vagy tarkóját látjuk csak, a történéseket nem, azokat legfeljebb halljuk) nem tudta kimaxolni. Közönségsiker nem lett, az Akadémiát viszont megvette. Az eddigi kánontól eltérően, abszolút újító módon nyúlt a holokauszt témához.

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László Napszállta című alkotására közel 50 ezren váltottak jegyet. Jelentős siker volt Ujj Mészáros Károly thrillere, az X – A rendszerből törölve; Lengyel Balázs első mozifilmje, a Lajkó – Cigány az űrben című szatíra és Milorad Krstic akció-thrillere, a Ruben Brandt, a gyűjtő.

Ruben Brant Hr
Ruben Brant, A Gyűjtő / Fotó: The Hollywood Reporter

A 2017-ben bemutatott filmek közül tavaly is jelentős nézettséget ért el A Viszkis című Antal Nimród-film (327 ezer nézőből 2018-ban 57 ezer). Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről című Enyedi Ildikó-film (138 ezer nézőből 2018-ban 47 ezer).

A Viszkis: Illusztrált Wikipédia-cikk Ambrus Attila életéről – Filmkritika

A rendező nevéhez olyan népszerű filmek köthetőek, mint a Predators vagy a Kontroll. Ambrus Attila története pedig rendkívül ikonikus a magyarok körében. Ezek alapján nem túlzás azt állítani, hogy A Viszkis az év egyik, ha nem is a legjobban várt magyar filmje.

A Filmalap által indított digitalizálási és filmfelújítási program részeként számos régi magyar klasszikus is újra moziforgalmazásba került 2018-ban, köztük Az én XX. századom című, első Enyedi Ildikó-film; Várkonyi Zoltán klasszikusa, az Egri csillagok és Bacsó Péter kultfilmje, A tanú. A régi magyar filmek össznézettsége a mozikban 2018-ban meghaladta a 45 ezret.

C Users Viktoriacz Appdata Local Packages Microsoftskypeapp B4Kv.1920
2018 Magyar Filmsikerei / Fotó: Ign Hungary

A közlemény kitér arra is, hogy 2018-ban a klasszikus és új magyar alkotások nézettsége az országos elérésű televíziókban meghaladta a 26 milliót. Kiemelkedő eredményt értek el A Viszkis, a Pappa Pia, a Valami Amerika 3, a Coming out. Sőt, A martfűi rém és a Dumapárbaj című Filmalap-támogatással készült alkotások is.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.