Zala megye több mint tíz településén csaknem harminc programmal készülnek a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű rendezvénysorozatra.

A programok a Mindennap értéket adunk jelmondat jegyében szerveződnek: a művelődési intézményekben zenei programokat, mesés délutánokat szerveznek, a hagyományőrző rendezvényeken a téltemetés, a farsangi vigasságok hangulatát elevenítik fel.

Horvath Gabor
Horváth Gábor A Basszusgitáros Újdonságokat Mutatja Be. / Fotó: Cabaret Medrano

Dala Hajnalka közművelődési csoportvezető az MTI-nek elmondta, hogy a zalaegerszegi Apáczai művelődési központ háromnapos programsorozata a zenére és a hangszerekre épül. Február 15-én és 16-án Horváth Gábor a basszusgitáros újdonságokat, Vörös Attila pedig a sztereo gitározást mutatja be. Szombaton délelőtt hangszeres kiállítás nyílik, este zalaegerszegi és vidéki zenekarok előadóművészei lépnek színpadra tradicionális rock-, blues- és popdalokkal. Vasárnap Pákai Petra és Cséry Zoltán tart interaktív zenei workshopot.

Nemzetközi túrnén az Operaház legnépszerűbb előadásai

Szerdán Wagner A bolygó hollandi, csütörtökön Verdi Simon Boccanegra, vasárnap pedig Goldmark Sába királynője című művét adja elő a Magyar Állami Operaház a Müpában. A főbb szerepeket A bolygó hollandiban Kálmándy Mihály, Sümegi Eszter és Palerdi András, a Simon Boccanegrában Alberto Gazale, Rost Andrea, Szabó Bálint és Brickner Szabolcs, a Sába királynőjé ben pedig Gál Erika, László Boldizsár és Bakonyi Anikó énekli.

A Gébárti-tó partján emelt Kézművesek Házában február 17-én (a műhelygalériák napján) népművészeti kiállítás és népi kézműves játszóház nyílik. A kora esti órákban az alkotóház udvarán tűzgyújtással, kiszebáb égetéssel elevenítik fel a téltemetés hagyományait.
Keszthelyen, a Balaton Színházban Cséby Géza irodalomtörténész a patikák történetéről tart február 15-én ismeretterjesztő előadást.

A Goldmark művelődési központban retró mesedélutánnal kezdődnek a programok.

A felnőtteket pénteken a bridzs-, szombaton a társasjáték klub foglalkozására várják, a gyermekek a farsangi játszóházban készíthetnek maszkokat. A programsorozat szombaton táncházzal zárul.

5666 1 Szerelmemzala 0
Cséby Géza Irodalomtörténész Sem Hiányozhat A Programsorozat Prominens Résztvevői Közül. / Fotó: Tv Keszthely

Nagykanizsán, a Kodály művelődési házban február 15-én a tollfosztás hagyományait idézik fel, szombaton a város néptáncos múltját elevenítek fel a Móricz művelődési házban.

Február 15-én Gyenesdiáson, a Pásztorházban a középavar-kori régészeti leletből rendezett kiállítás látogatói az avar recept alapján a helyben főzött áldost is megkóstolhatják.

A söjtöri Deák Ferenc Emlékházban pezsgős tárlatvezetést tartanak és Deák-kuglóffal kínálják a vendégeket. Vonyarcvashegyen a Csavar Színház művészei Csokonai Vitéz Mihály farsangi hangulatot idéző Dorottya című művével lépnek színpadra.

Ismét Mosonmagyaróváron a Csavar Színház

Ismét Mosonmagyaróvárra látogatott a Csavar Színház. Legutóbb júniusban léptek fel a Flesch Központ színpadán, amikor is Arany János: Buda halála című meséjé…

Február 16-án Zalalövőn Kiss Gábor, a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója gróf Széchenyi István életéről tart előadást, Zalaváron a megújult könyvtárban szerveznek meglepetés programokat. Kispáliban a farsangi program szombaton közös fánksütéssel kezdődik, vasárnap pedig jelmezes mulatsággal folytatódik.

Grof Huszarmuzeum
Kiss Gábor, A Könyvtár Igazgatója Gróf Széchenyi István Életéről Tart Előadást. / Kép: Huszármúzeum

Balatongyörökön a művelődési házban családi játszóházat rendeznek február 17-én, a vonyarcvashegyi művelődési házban pedig a latin zenék és táncok jegyében szerveznek “latin-partyt”.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.