Életének 89. évében elhunyt Georgij Danyelija grúz származású szovjet-orosz filmrendező. Többek között a Moszkvai séta vagy az Áfonya filmeket jegyzi.

A Tbilisziben született és Moszkvában építész szakon végzett művész 1956-ban iratkozott be a Moszfilm filmstúdió rendezői kurzusára. Már első filmjével, a Szerjózsával elnyerte a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál nagydíját. Az orosz nyelvterületen ma is népszerű alkotásai közé tartozik a Moszkvai séta (Nyikita Mihalkovval a főszerepben), az Áfonya, a vagány, a Mimino, az Őszi maraton, a Kin-Dza-Dza!, az Útlevél és a Násztya.

Georgijus Danelija Foto Scanpix Sputnik 80812641
Georgij Danyelija, A Moszkvai Séta Film Rendezője / Fotó: Scanpix / Sputnik

Danyelija 1990-ben elnyerte a Szovjetunió népművésze címet, az akkori legmagasabb kulturális kitüntetést, és 1996-ban az Állami díjat is megkapta, 2010-ben, a 80. születésnapja alkalmából pedig A Haza Szolgálatáért érdemrend második fokozatával tüntették ki.

Krumplileves a fagyóban: Konzervált kommunizmus napjainkban

Kommunizmus. Ezen a szón egyre több a patina. Már harminc éves kor alatt aligha van róla bárkinek szubjektív élménye az országban. Persze a szülőktől, nagyszülőktől mindenki megkapta a maga értelmezési keretét. De aligha van olyan családi legendárium, amiben ne szerepelne a szó.

A rendezőt február végén tüdőgyulladással szállították kórházba és légzésének javítása érdekében orvosai egy időre mesterséges kómába helyezték.

Tonino Guerra, aki mások mellett Michelangelo Antonioni és Federico Fellini forgatókönyvírója volt, azt mondta Danyelijáról: “Megtanítja az embert, hogy virágokkal felszórt utcán járjon”.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.