Hetvenévesen elhunyt Grendel Lajos Kossuth- és József Attila-díjas író, a szlovákiai magyar irodalmi élet egyik legtekintélyesebb vezéralakja. Szlovákiai magyar hírportálok szerint az írót súlyos betegség után kedd este érte a halál.

Grendel Lajos 1948. április 6-án született Léván, értelmiségi családban. A helyi magyar gimnáziumban érettségizett, 1966-tól a pozsonyi Komensky Egyetemen matematikát és fizikát hallgatott, majd szakot váltott, és 1973-ban magyar-angol szakon diplomázott.

Egyetemistaként a József Attila Ifjúsági Klub estjeit látogatta, első írása is a klub később betiltott lapjában, a Hangban jelent meg. 1970-ben az Irodalmi Szemle közölte első novelláját, Teniszlabda címmel. 1973-ban a Madách Könyvkiadó szerkesztője lett, 1979-ben pedig megjelent első novelláskötete, a Hűtlenek.

Grendel Lajos 20170608 Kd1
Grendel Lajos / Fotó: 168 Óra

Írói pályája a nyolcvanas évek elejétől felfelé ívelt, regényeivel (Éleslövészet, Galeri, Áttételek) új fejezetet nyitott a szlovákiai magyar irodalomban. A magyar nyelvű eredetivel egy időben mindhárom kötet szlovákul is megjelent. Újító szemlélete megnyilvánult a Bőröndök tartalma című 1987-es novelláskötetében is.

1999-ben jelent meg nagysikerű regénye, a Tömegsír. Az ezt követő regényeiben (Nálunk, New Hontban és Mátyás király New Hontban) a nemzetiségi és a közép-európai létezés nehézségeit ironikus elemzéssel megvilágító előadásmódot használt.

Így dicsérjük Erószt: A test részleges átépítése / ContextUs

A múlt heti kiállítást most egy irodalmi esemény követte, méghozzá nem is mindennapi. Németh Zoltán látogatott el a Rombusz Műhelybe, akiről előzetes ismereteink alapján is tudhatjuk, hogy Szlovákiában él, tanít. Fáradtságot nem kímélve utazott Budapestre, hogy színesítse az Így dicsérjük Erószt

A regények és novellák mellett Grendel Lajos esszéivel, tanulmányaival és glosszáival is jelentőset alkotott, az Elszigeteltség vagy egyetemesség (1991), a Rosszkedvem naplója (1992), a Hazám, Abszurdisztán (1998) írásaiban az anyanyelvi kultúrával, a szlovákiai magyar irodalmi hagyomány kérdéseivel, a kisebbségi irodalmak státuszával, az 1989 utáni társadalmi-politikai helyzettel foglalkozik.

Munkásságáért 1990-ben József Attila-, 1999-ben Kossuth-, 2006-ban Giuseppe Acerbi-, 2007-ben Márai Sándor-, 2011-ben Hazám-díjjal, 2005-ben a Szépírók Társasága díjával és Magyar Művészetért Díjjal jutalmazták, 2003-ben pedig a magyarok és a szlovákok közeledésének előmozdításában szerzett érdemeiért a legmagasabb szlovák állami díjat, a Pribina Kereszt első fokozatát is megkapta.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.