Sorstalanság szerzője, az első magyar irodalmi Nobel-díjas 86. életévében hunyt el.

A szerző életének 86. évében, hosszú betegség után halt meg a Nobel-díjas magyar író. November 9-én született Budapesten. Őt is deportálták Auschwitzba. 1944. június 30-án a Budapest környéki csendőrpuccs következményeképpen tizennégy évesen hurcolták el. Több koncentrációs táborban is fogva tartották, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra. Nehezen, de sikerült eltartania magát, újságírást és fizikai munkát vállalt. 

Első regénye, melyet a Magvető visszadobott,  már megjelenése évében is nagy visszhangot váltott ki, igazában azonban csak a nyolcvanas és kilencvenes években keletkeztek olyan kritikák, melyek a hazai irodalmi utómodernség kánonjába sorolják

A könyvből  maga írt forgatókönyvet, és Koltai Lajos rendezett vegyes kritikai fogadtatásnak örvendő filmet 2005-ben.

2002. október 10-én irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki Stockholmban. Kertész Imre kapta meg első magyarként az irodalmi Nobel-díjat, egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben. 

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]

Az anyanyelvem egy kis szigetnyelv, így a munkáim német nyelven terjedtek el – a Nobel-díj a magyar irodalom számára is kitüntetés. Számomra nagyon érdekes, hogy a díjat a holokausztról szóló, valamint diktatúra-ellenes műveimért kapom. Ez valami nevelő célzatot is jelenthet a kelet-európai országok számára

[/perfectpullquote]

– mondta beszédében Kertész Imre.

Fontosabb művei:

  • Sorstalanság (1975)
  • Kaddis a meg nem született gyermekért (1990)
  • Az angol lobogó (elbeszélés, 1991)
  • Gályanapló (1992)
  • Felszámolás (2003)
  • K. dosszié (2006)
  • A végső kocsma (2014)

Díjai, elismerései:

  • Füst Milán-díj (1983)
  • Forintos-díj (1986)
  • Artisjus Irodalmi díj (1988)
  • Aszu-díj (1989)
  • József Attila-díj (1989)
  • Déry Tibor-díj (1989)
  • Örley-díj (1990)
  • Az Év Könyve jutalom (1990)
  • Soros-életműdíj (1992)
  • Brandenburgi Irodalmi Díj (1995)
  • Márai Sándor-díj (1996)
  • Kossuth-díj (1997)
  • A lipcsei könyvvásár nagydíja, elsősorban a Sorstalanságért (1997)
  • Friedrich Gundolf-díj a német kultúra külföldi terjesztéséért (1997)
  • Herder-díj (2000)
  • A Die Welt irodalmi díja (2000)
  • Pour le Mérite rendjel; művészeknek adható legmagasabb németországi elismerés (2001)
  • Irodalmi Nobel-díj (2002)
  • Hans Sahl-díj (2002)
  • YIVO életműdíj (2002)
  • Budapest díszpolgára (2002)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2003)
  • Corine-díj (2004)
  • Goethe-érem (2004)
  • Jean Améry-díj (2009)
  • Párizs városának nagy aranyozott ezüst érme (2011)
  • Magyar Szent István-rend (2014)
  • Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoki fokozata (2015)
  • A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem díszdoktora (2015)

Forrás: Index, Wikipedia

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.