Ellen Page a The Umbrella Academy sorozatot promotálni érkezett a The Late Show with Stephen Colbert műsorba. Végül szenvedélyes beszédben bírálta az amerikai alelnök, Mike Pence homofób nézeteit.

A műsorvezető, Stephen Colbert arról kérdezte a színésznőt, jobbnak látja-e Hollywood hozzáállását az LMBTQ-közösség felé. Page szerint egyértelműen van változás, de bőven lenne még hova fejlődni, és reméli, ez gyorsan bekövetkezik.

Svájc törvényt módosított: 3 év börtön járhat a homo- és transzfób tettekért

írta Reynard a Twitteren. Svájc jelenleg a 22. helyen áll Észtország és Magyarország mögött az LMBTQ emberek elfogadását illető hivatalos ranglistáján. Olyan előadást próbálok, amelyik az én életemből indul ki. Műfaját tekintve voltaképpen a performansz és a monodráma között helyezhető el. Transznemű lány vagyok, a transzneműségem történetét és az identitást akarjuk bemutatni művészi formában, színházi előadás keretén belül.


A klímaváltozás megvitatása után a Jussie Smollettet ért atrocitásra terelődött a szó. Az Empire fekete, meleg színészét Chicagóban támadta meg két maszkos férfi. Kötelet tekertek a nyaka köré, valamilyen vegyszert dobták rá, miközben rasszista és homofób megjegyzéseket tettek.

Ellen Page Calls Out Hateful Leadership

‘The Umbrella Academy’ star Ellen Page puts it pretty simply: ‘This needs to f***ing stop.’ Subscribe To “The Late Show” Channel HERE: http://bit.ly/ColbertY…

Page kifejezte, milyen abszurd, hogy a médiában viták folynak arról, Smollett esete gyűlölet-bűncselekmény volt-e, vagy sem.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nagyon feltüzelt vagyok ma este, de lehetetlennek tűnik nem így érezni az elnökkel és Mike Pence alelnökkel, aki azt kívánja, bárcsak ne lehetnék házas. Tisztázzuk, Amerika alelnöke azt kívánja, bárcsak ne éreznék szerelmet a feleségemmel.[/perfectpullquote]

Pence konzervatív keresztényként definiálja magát. Ahogy a Vice is kiemelte, az alelnök korábban azt nyilatkozta, a melegházasság társadalmi összeomláshoz vezet. Emellett ellenezte annak a vezérelvnek a visszavonását, ami megakadályozta a katonákat homoszexualitásuk vállalásában.

Milyen hatása van a diszkriminációnak? Az LMBTQ közösség felének van tapasztalata depresszióval

A Stonewall és YouGov jelentése kimutatta, hogy az LMBTQ közösség tagjainak több mint fele (52 százaléka) tapasztalt depressziót az elmúlt évben, 61 százaléka szorongást. A tanulmány a diszkrimináció, zaklatás és gyűlölet bűncselekmények hatását vizsgálta az LMBTQ közösség tagjainak mentális egészségére. Több mint ötezer brit válaszát dolgozták fel. A vizsgálatot a The Telegraph vezette.

Ellen Page heves beszédében arra hívta fel a figyelmet, az embereknek meg kell látnia az összefüggést a hatalmon lévő homofób emberek és az egyéneket ért támadások között. Ha a hatalmi helyzetben lévők gyűlölik az embereket, és szenvedést akarnak okozni nekik, gyerekeket ér abúzus, megölik magukat és embereket vernek meg az utcán.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Beutaztam a világot, és megismertem a leginkább kitaszított embereket. Szerencsés vagyok, hogy van időm és privilégiumom ezt kimondani. Ennek kibaszottul be kell fejeződnie[/perfectpullquote]

– fejezte be könnyes szemmel.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.