Boldog tudatlanság vagy húsba vágó valóság? A STEREO Akt utópiája e két végpont közti dilemmát mutatja be sci-fi hangulatú színházi előadásában. 2021 Magyarországának legnézettebb talkshowjából indulunk, amelyben puccsisták veszik át az irányítást, akik azt akarják megakadályozni, hogy eljöjjön a „Tiszta Szem” országa: az ország, amelyben a társadalom kiveti magából mindazokat, akik az igazságot választják a megnyugtató hazugságok helyett.

Boross Martin rendező, aki 2016-ban Junior Príma-díjat kapott, előszeretettel dolgoz fel társadalmi, közösségi témákat. Mostani előadása elsősorban a hatalom személyiségre gyakorolt hatásával foglalkozik. A produkció koncepcióját ezúttal nem egyedül, hanem Thury Gábor dramaturggal közösen alakították ki.

A Tiszta Szem néhány évvel ezelőtt még csak egy merész terv volt. Mára szertefoszlottak a hiedelmek, és állampolgári jogunkká vált a szorongás és bűntudat nélküli élet. Felvirradt az új világ napja, amelyben mindenki hittel él.

A darabban egy hétköznapi férfi sorsát követhetjük végig, aki választásra kényszerül: két szélsőséges álláspont között kell döntenie. A puccs után a tévéműsorban beálló káoszban elsötétül a kép, ő pedig évekkel később egy klinikán ébred fel a talkshow minden résztvevőjével együtt. Itt készítik fel őket új életükre: beléphetnek egy biztonságos, fájdalmakat feledő társadalomba, ha hátat fordítanak korábbi traumáiknak. A döntés az ő kezükben van: vagy hagyják, hogy újraírják kellemetlen emlékeiket és elveszítsék empatikus képességüket, vagy övék marad ugyan igazság, de örökké kitaszítottak lesznek.

Hősünk újraéli saját múltjának keserű emlékeit, a klinika személyzete vissza-visszatekeri a páciens múltját, akár egy filmet, majd kijavítják azokat, happy endet varázsolnak minden kellemetlenség helyére. De milyen árat kell ezért fizetni?

Ez az utópia-rémmese azt vizsgálja, hogy létezik-e „boldog tudatlanság”, mik azok a gyenge pontjaink, amelyeken keresztül mindannyian megvásárolhatóvá válunk, és azt, hogyan működik a szándékos izoláció – tényektől, információtól, más kultúráktól, végső soron egymástól.

Az előadás a Trafóban rendezett NEXTFESZT2017 egyetlen nagytermi ősbemutatója. A fesztivál az Y generáció alkotóinak produkcióit hozza el a közönségnek három hétbe sűrítve. Színház, tánc, irodalom, film, zene és képzőművészet egyaránt képviseli magát a fesztiválon. A STEREO Akt előadása után a DART társulat koronázza meg záróbulijával a fesztivált. Őrült táncos akciók bukkannak fel emberek között, felett, alatt és így tovább az INFINIT.-tel, napjaink budapesti underground partijaiból ismert zenei platformmal együttműködésben.
  
Szereplők: Hajduk Károly, Hay Anna, Julia Jakubowska, Ördög Tamás, Terhes Sándor
Zene: Bartha Márk
Látvány: Horváth Jenny
Videó animáció: Karcis Gábor
Operatőr: Táborosi András
Fény: Dézsi Kata
Technikai vezető: Szapu Márk
Produkciós asszisztens: Budavári Réka, Szabó Julcsi
Producer: Rácz Anikó
Dramaturg: Thury Gábor
Rendező: Boross Martin

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2017. január 27. – 20-21 óra

Helyszín: Trafó Kortárs Művészetek Háza

Jegyár: 1. 500 HUF

Jegyfoglalás: a helyszínen vagy on-line, ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.