A megbélyegzés és a hajléktalanság kriminalizálása ellenére komoly adományok érkeztek karácsonyra az ellátásért felelős Támasz Alapítványhoz. Van, aki csak egy tálca süteményt vitt, de többen tartós élelmiszerekkel támogatták a hajléktalanokat – mondta el a Zoom kérdésére Hajdu Krisztián, a szervezet szakmai vezetője.

A karácsonyi időszakban gyakran állnak meg autók a Támasz központja előtt, amelyekből már pakolják is ki az élelmiszert, a takarókat és a ruhákat. Szervezett formában is érkeztek ajándékok, a Leövey Klára Gimnázium egyik osztálya kitalálta, hogy nem egymást fogják megajándékozni, hanem az utcán élő embereket segítik az ünnepi adományokkal.

Blaha Krisna Etelosztas 1225 Mm 8
Blaha Lujza Tér, 2018, Ételosztás / Fotó: Merész Márton

A szakember azt is elmondta, van egy különös adakozójuk, aki luxusterepjárójával rendszeresen meglátogatja őket, és 40-50 ezer forintnyi élelmiszerrel támogatja a hajléktalanokat.

Könnyebb a tevének a tűfokán átmenni, mint kereszténydemokráciában hajléktalannak lenni

Amikor a felújított Széll Kálmán térre vet a dolgom, mindig mikróban látom az országot. Hipermodern tér, igaz, egy-két elemet kispóroltak belőle, de még így is szép. Kedvenceim azok az órmotlan padok, amik mindenre alkalmasak, csak éppen nagyjából arra nem, hogy üljenek rajta. Egy padon elvileg csak az ül, aki életvitelszerűen tartózkodik a közterületeken.

A kérdésre, hogy mindezt mégis miért teszi, annyit válaszolt: „ő sokat kapott az élettől, és vissza kell adnia valahogy.”

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.