Nem könnyű egy író élete: ha hitelesen akar írni olyan témákról és tapasztalatokról, amikkel saját életében addig még nem találkozott, akkor bizony magának kell megteremtenie az alkalmakat, hogy új élményeket szerezzen – akár egy szexorgián. 

Ezt a munkát is el kell végeznie valakinek

A New York-i Georgia Clark, a The Bucket List (Bakancslista) című könyv (2018) szerzője a történethez végzett kutatómunkája részeként kénytelen volt megnézni, milyen is egy szexparti. Az alábbiakban azt meséli el a Marie Claire-nek, hogy milyen tanulsággal szolgált számára ez a tapasztalat.

Kiskutya Orgia
/ Fotó: Giphy

A Bakancslista főhőse egy 25 éves fiatal nő, Lacey Whitman, akinél felfedezik a mellrák kialakulásában fontos szerepet játszó BRCA1 gén mutációját. Míg azzal viaskodik, hogy vajon folyamatosan ellenőrzésre járjon egész életében vagy inkább a radikális maszektómiát válassza, a barátaival készítenek egy bakancslistát.

A listán minden olyan tevékenység szerepel, amelyet Lacey az esetleges műtét előtt ki akar próbálni, hogy elengedje a félelmeit.

Mivel több olyan tétel szerepel a főszereplő listáján, amit még az írónő sem próbált ki előtte, ezért – hogy hitelesen tudjon róluk írni – személyes tapasztalatokra volt szüksége. Így barátnőjével jelentkeztek egy felkapott, haladó szellemiségű szexpartikat szervező helyre Brooklynban.

Egy bennfentes elárulta, mi folyik a Szexszigetem, ahol 3 dolog van ingyen

A felhívások szerint “60 lányt csak arra vettek fel, hogy kielégítse a vendégek szexuális fantáziát” – írja a brit . Az egész buli ráadásul egy magánszigeten zajlik, ahol a befizetett 5 ezer dollár, vagyis több mint 1,4 millió forint ellenében ingyen lehet A tavalyi buliról akkor ezt mondta az egyik szervező: minden a legnagyobb rendben, a vendégeik remekül szórakoznak, bár gyakorlatilag semmit sem aludtak az első 48 órában.

Az orgiákat, mint a tévéműsorokat, különböző kategóriákba sorolják, és az egészen „ártalmatlantól” az XXX-ig terjed a skála. Az általa választott esemény inkább „a műsorszám megtekintése 12 év alatt nem ajánlott” erősségű volt, ha a korhatárbesorolás hasonlatánál maradunk. Az ilyen összejöveteleken a szex megengedett, de nem feltétlenül jön létre a résztvevők között. A kiválasztott buli táncos mulatságot és érzéki élményeket ígért. Ezt úgy kell értelmezni, hogy lehet szexelni – saját partnerrel vagy mással/másokkal – a rendezvény helyszínén. Sem ő, sem a barátnője nem vettek részt korábban hasonló eseményen, és bár nem tartják magukat konzervatívnak a szex terén, elmondásuk szerint eddig csak akkor engedtek idegeneket a hálószobájukba, amikor közösen nézték a Foglalkozásuk: Amerikai című sorozatot a barátaikkal.

Carry On News Jelenet
Jelenet A Folytassa A Khyber-Szorosban! Című Filmből / Fotó: Keystone / Getty Images

Ahogy közeledett az időpont, úgy fokozódott bennük az izgalom – és ezzel párhuzamosan a szorongásuk is. Innen átadjuk a szót az írónőnek.

A cikk folytatódik a következő oldalon, lapozz!

Néhány tanulsággal szolgál a történet

Nem tudtuk, pontosan mi vár majd ránk. A saját Tágra zárt szemek mozinkba lépünk be? Miközben eldöntöttük, hogy mindkettőnknek belefér, hogy történhet valami mással vagy másokkal, azért alaposan át kellett beszélnünk. Nehéz volt egy tőlünk ennyire távol álló helyzetben egyértelmű szabályokat hozni. Fontosnak tartjuk a monogámiát, de azzal is tisztában vagyunk, hogy hosszútávon nehéz betartani. Számunkra az érzelmi hűség sokkal fontosabb, mint a fizikai, de ennek ellenére is félelemmel töltött el a gondolat, hogy ha csak résnyire is, de megnyitjuk a kapcsolatunkat. Úgy gondolom, hogy az ideális forgatókönyv az lett volna, ha hozzánk hasonló „kezdő” párokkal találkozunk, és egy sötét sarokban bújunk össze, mindenki legnagyobb megelégedésére.

Édeshármas a legjobb barátnőddel? 7 nő mondja el a tapasztalatait

Discover & share this I Respect You Respecting Me GIF with everyone you know. GIPHY is how you search, share, discover, and create GIFs. Moné B. (26 éves): A legfontosabb a határok betartása. A hármas tapasztalataimból kettőben a fiú az én jelenlegi partnerem volt, egy másik esetben a barátnőm aktuális párja.

Végül, bár nem ért minket túl sok meglepetés, azért néhány tanulsággal szolgált a történet.

Inkább karnevál, mint szexparti

Hol Van Waldo
Waldo / Fotó: Giphy

Beöltöztünk, aztán jól ki is fáradtunk, mert csak este 10 után indult a buli. Egy ipari területen lévő háztömb előtt végig kellett állni egy igen hosszú, tarka sort. Mindenki jelmezt viselt, anélkül be sem engedtek volna, de a témát nem határozták meg a szervezők. Rengeteg neccharisnyát, villódzó hajráfot és hangsúlyos dekoltázst láttunk. Egy pasi Waldónak öltözött a Hol van Waldo?-ból. Egy másik pár ’70-es évekbeli diszkótáncosoknak öltözött, trapéznadrágban és görkoriban jöttek. Tehát inkább hihettük azt, hogy a Burning Man fesztivál brooklyni kiadásába csöppentünk, mint egy orgiába. Aztán rájöttem, hogy ez az eklektikus hangulat azért van, mert…

Mindenkinek más fogalmai vannak szexiről

Sophia Loren
/ Fotó: Giphy

Az egyik legérdekesebb felismerés, hogy milyen széles skálán mozog az izgató látvány fogalma. Egyesek a kendőzetlen valóságtól csábulnak el, míg másokat éppen a takargatás indít be.

A szervezők számára a biztonság és a jó hangulat a legfontosabb

Elso A Biztonsag
/ Fotó: Giphy

„Tilos meztelen képeket készíteni!” – harsogta egy nő a sor elején olyan hangon, mintha egész éjjel ezt az utasítást kéne terjesztenie. „Ha valamibe beleegyezett a partnerük, ne vélelmezzék, hogy ez mindenre feljogosítást ad!” – folytatta. Bár nem voltak mindenfelé kiplakátolva a szigorú szabályok, a szervezők egyértelműen a tudtunkra adták, a másik fél beleegyezését igen komolyan kell vennünk, hogy mindenki számára kellemes élményekkel végződjön az este.  Idegesen egymásra pillantottunk a barátnőmmel, és beálltunk a sor végére egy transzvesztita és egy tengerész pár mögé.

Sokkal könnyebb visszautasítani a próbálkozókat, mint egy szórakozóhelyen

A Nem Az Nem
/ Fotó: Giphy

Bent a helyiségben egy drogbárónak öltözött pasi odalopódzott hozzám, és a fülembe súgta, hogy gyönyörű vagyok. Mivel a vonzalom nem volt kölcsönös, elfordultam tőle és inkább a ketrecben táncoló lányra koncentráltam. Erre lefagyott, és inkább egy flitteres bikiniben feszítő nőt kezdett el fűzni.

Itt sokkal könnyebb volt lepattintani a kéretlen férfiakat, mint egy szórakozóhelyen, ahol a „köszi, nem”-et gyakran egy alkudozás kezdeteként értelmezik a férfiak. Talán azért, mert rengeteg „IGEN” pólós önkéntes járkált mindenfelé, akik a kölcsönösséget voltak hivatottak felügyelni. Már-már az volt az ember érzése, hogy egy kéretlen pacsi miatt is kidobnak. Ez egyrészt biztonságos légkört teremtett, ugyanakkor viszont mintha állandóan gardedámok vizslatnának egy iskolai bulin.

Teljesen oké, ha felnyomsz valakit

Feljelentes
/ Fotó: Giphy

Először egy szuper együttes lépett fel, majd az akrobata rúdtáncosokat néztük és közben ittunk. Egészen késő éjjelig nem is láttunk semmiféle szexjelenetet. Aztán kiszúrtuk, hogy egy félreeső sarokban egy kapatos pasi egy szintén részeg lányt próbált orális szexre rávenni. Ott rázta magát a térdelő nő előtt, aki olyan állapotban volt, hogy a fejét sem volt képes megtartani, mintha vattából lett volna a nyaka.

Hogy izgató volt-e? Nagyon nem! Kölcsönös beleegyezésen alapult? Kizárt.

Ahogy észrevettük ezt a jelenetet, a barátnőm már szaladt is, és riasztotta az egyik önkéntest. Mindig rá szokott szólni az emberekre, ha nem tartják be a szabályokat, és úgy látszik, ez alól a szexpartik sem kivételek. Ez az incidens aztán teljesen betett a hangulatunknak. A beleegyezéses nem csak szexi, hanem másokat is beindít.

Mások előtt kufircolni nem nekem való

Shawn Mendes Nyilvanos
/ Fotó: Giphy

Rájöttem, ezt a bulit nem nekem találták ki. Nőies leszbikusként nehezen értettem meg, hogy a szexualitásomat leginkább a bunkó heteró pasik (kéretlenül megbámultak, hangosan megjegyzéseket tettek, ölelgettek – ez utóbbitól teljesen kiakadtam) értelmezték bátorításként. Nekem továbbra is zavarba ejtő, ha a partneremmel kézen fogva megyünk az utcán, nem szoktunk csókolózni (vagy bármi egyebet csinálni) sem nyilvános helyeken, és ez a felnőtt játszóház sem hozta meg hozzá a kedvemet, sőt. Semmi baj nem volt ezzel az estével, csak rájöttem, hogy a nyilvános szex számomra nem igazán csábító.

Az újdonságok kipróbálása fenntartja az érdeklődést a párkapcsolatban

Macskak Orgia

Nem azt akarom mondani, hogy nem élveztem, hogy megmártottam a lábujjamat a pajzánság vizében. A zenekar kiválóan játszott, a rúdtáncosok nagyon szórakoztató műsort mutattak be, a jelmezek miatt meg olyan volt, mintha egy farsangi bálba mentünk volna. Az volt benne a legjobb, hogy méginkább összehozott a partneremmel, mert együtt feszegethettük a határainkat. Örülök, hogy kipróbáltuk, de nem tervezzük, hogy újra elmegyünk.

Először is, ez a rendezvény szex szempontjából még az enyhébbek közé tartozott – úgy hallottam, hogy más bulik sokkal szexcentrikusabbak, és ez a pár kezdeti lépés nekem bőven elég volt.

Ha rögtön egy XXX-es bulival nyitottunk volna, lehet, hogy kevésbé lennék most kíváncsi, de sokkal jobban szoronganék. Már erre az eseményre készülődve is volt néhány tanulságos beszélgetésünk a párkapcsolati szabályainkról, és már hetekkel az est előtt nagyon izgultunk. Jó volt beöltözni is, és a készülődés új színfoltot hozott a kapcsolatunkba már hetekkel előtte. Az igazi pozitív hatás azonban a buli előtt tetőzött. A szexet gyakran a fizikai aktusra korlátozzuk. De ez csak a felvezetés, ízelítő, az előzetese egy sokkal izgalmasabb nézőpontnak.

A fantázia olykor veri a valóságot

Breki Ir
/ Fotó: Giphy

Rájöttem, hogy imádok az általam művelttől teljesen különböző szexről írni! Igazán felszabadító érzés számomra egzotikusnak számító élmények után kutatni. A Bakancslistában Lacey egy sor olyan szexuális tapasztalatot szerez, amilyeneket én sosem próbálnék ki személy szerint. De olyan jó volt írni róla! Amiről olvasunk, amire gondolunk, amiről írunk vagy beszélünk nem feltétlenül kell a saját élményeinket tükröznie. Maga a fantázia is egyfajta szexuális szabadság. És most megyek, mert vár a Foglalkozásuk: Amerikai legújabb része.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.