A Fischer Iván karmester vezényelt Budapesti Fesztiválzenekar Dél-Koreába utazott koncertet adni, hogy így fejezzék ki részvétüket a dunai hajóbaleset áldozataiért.

Budapest és Magyarország együttérzését szeretnék kifejezni az emlékkoncerttel, amelyet a balesetben elhunytak tiszteletére tartanak Dél-Koreában – fogalmazott magyar és angol nyelvű videójában Fischer Iván. A zenekar vezetője elmondta, hogy mély szomorúsággal hallotta a baleset hírét. Őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Fischer 4
Fischer Iván / Fotó: Marco Borggreve

„Az egész ország nevében beszélt Fischer Iván, hatalmas ereje volt a szavainak. Ami a felvételen nem látszik, az a sok száz könnyes szem velünk szemben. Alig tudunk énekelni, olyan pillanatok ezek. Köszönjük, hogy Önök ilyenkor is velünk vannak. Még három városban emlékezünk – minden koncertünk elején” – számol be Biró Ágnes, a zenekar hegedűművésze.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A Hableány május 29-én ütközött egy nála sokkal nagyobb hajóval a Margit híd mellett a Dunán, és 33 koreai turistával és kétfős személyzetével azonnal elsüllyedt. A szerencsétlenséget heten élték túl.

Kiadta a Katasztrófavédelem, ahogy felborul az elsüllyedt hajó a Dunán

A videón jól látható, hogy a nagyobb utasszállító hajó a Margit híd előtt ütközik a kisebb Hableánynak. Percek alatt elsüllyedt a hajó a Dunában. Pál Adrián rendőr ezredes a sajtótájékoztatón azt mondta, az ütközés előtt a Hableány turistahajó befordult a Viking szállodahajó elé, ezt követően történt a tragédia.

A BFZ június 24-én és 25-én két koncertet adott Szöulban, 26-án Puszanban, majd Teguban és Tedzsonban folytatja a turnéját.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.