A Hollywood Records klipet készített Freddie Mercury 1984-es, első önálló dalához, a Love Kills-hez – értesíti a Queen rajongókat a Rolling Stone.

A Love Kills a nemrégiben megjelent Freddie Mercury Never Boring kiadvány része. A klipet a Studio 54, valamint a ’80-as évek diszkóvilága ihlette.

Freddie Mercury Uj Klip Love Kills Never Boring
Freddie Mercury Love Kills Című Számához Klip Készült / Peter Röshler / Mercury Songs Ltd

A dal először a Giorgo Moroder-féle, felújított némafilmben, a Metropolisban volt először hallható. A slágerlistára is felkerült, Angliában 10. helyig jutott. A legrosszabb dalnak járó Razzie-díjra is felterjesztették, de nem kapta meg. Bár Freddie önálló daláról van szó, a Queen mind a négy tagja közreműködött benne.

Előkerült egy eddig soha nem látott és hallott Freddie Mercury-dal

A dalt eredetileg 1986-ban rögzítették. A drámai, korábban nem hallható Freddie Mercury-ballada, a Time, most új címmel Time waits for no one-ként került a nyilvánosság elé. A dalt a Queen frontembere 1986-ban vette fel a Time című brit musicalhez, amelyben Sir Laurence Olivier és a brit pop ikon, Cliff Richard játszottak.

A Never Boring szet egy különleges válogatás Freddie Mercury zenéjéből, képi dokumenumokból, írott és szóbeli felvételeinek anyagaiból. Producerként a Queen régi hangtechnikusai dolgoztak rajta, akik a Bohemian Rhapsody zenéjét is menedzselték.

Freddie Mercury – Never Boring (Animated Unboxing)

“You can do anything with my work, but never make me boring.” Freddie Mercury Order “Never Boring” now: https://freddiemercury.lnk.to/NeverBoringDeluxe The “…

A gyűjtemény tartalma: 3 cd-lemezen 32 dal, egy blu-ray és egy dvd 13 videóval és interjúval, egy 120 oldalas keménykötésű fotóalbum. Sőt, a Bohém rapszódia filmek Mercury-t alakító Rami Malek köszöntője is fellelhető. Továbbá egy 12 felvételt tartalmazó gyűjtemény Freddie önálló szerzeményeiből, amely között megtalálhatjuk a Love Kills-t, a Barcelona-t és a Mr. Bad Guy-t is.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.