A ’90-es évek egyik legkeresettebb és legkedveltebb színésze volt. Minden tinilány őt imádta. Most Freddie Prinze Jr. szakácsként keresi a kenyerét. 

Freddie Prinze Jr. olyan filmekben szerepelt, mint a Tudom, mit tettél tavaly nyáron, A csaj nem jár egyedül vagy a Rád vagyok kattanva. Sőt, még egy epizód erejééig a Jóbarátokban is szerepet kapott.

Freddie Prinze Jr Fox So Fresh Photoshoot 2009
Freddie Prinze Jr. / Fotó: Fox

A másik nem közül Michelle Gellar volt az egyik legkeresettebb színésznő. Prinze Jr. kötötte össze életét már 17 éve. Két gyermekük is született, és a színész rajtuk kívül már csak egy dolog érdekli.

A ’90-es évekbe az állásába került, most újra a polcokon – Érkezik az ellentmondásos Marc Jacobs-kollekció

1992-ben Marc Jacobs Perry Ellis-nek dolgozott az SS 93 kollekción. A grunge témájú ruhák annyira távol álltak a cég korábbi darabjaitól, hogy Marc Jacobs elveszítette az állását miattuk. A divattervező munkáját 2019-ben újra láthatja a közönség. Victoria Beckham most ünnepli saját magáról elnevezett márkája 10. születésnapját.

És nem, nem a színészet, hanem a fakanál az, amire váltott. Több mint 5 éve nem állt kamerák elé. Kivételt ez alól a Doktor Csont két epizódja jelent, 2014-ben.

https://www.instagram.com/p/BuwZudTHKBE

Olykor azért megfordult stúdiókban, ahol szinkronhangként is hoz a házhoz pénzt. Hallhattuk már a Star Wars: Lázadókban, a Robot Chicken-ben vagy a Mexiforniában. Sőt, videójátékok különböző karakterinek is kölcsönzi hangját.

New #prinzeandthewolf is out now! Mt. Rushmore of our favorite board/Card/tabletop games plus Josh sings your lyrics … Here’s a preview! #tellyourmama #tellyourfriends #patw @joshwolfcomedy #itunes

No Description

Azonban ami igazán foglalkoztatja a színészet óta, az a főzs. Három évvel ezelőtt, 2016-ban kiadta első szakácskönyvét is Back to the Kitchen: 75 Delicious, Real Recipes (& True Stories) from a Food-Obsessed Actor (Vissza a konyhába: 75 ízletes, valódi recept (igazi történetekkel), egy ételmegszállott színésztől) címmel.

Palmolive – Messipe Moments with Freddie Prinze Jr.

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

Emellett Mind az Instagramon, mind a YouTube-on szórakoztatja rajongóit videóival. Szakács körökben pedig szintén ismertté vált.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.