Fülöp Péter, a kaposvári Csiky Gergely Színház menedzserigazgatója lett hétfőtől az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Fülöp Péter lett az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) új államtitkára. Fülöp a művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felel majd. Fülöp Péter 1986-ban született Pécsett. 2010-ben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogász, majd 2014-ben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán közgazdász diplomát szerzett.

Fülöp Péter Emmi Új Államtitkára
Fülöp Péter Az Emmi Új Helyettes Államtitkára / Fotó: Emmi

Jogi, közigazgatási jogi stúdiumokon oktatott a Pécsi Tudományegyetem több karán. Doktoranduszként elnökségi tagja, majd elnökhelyettese a Doktoranduszok Országos Szövetségének – áll a helyettes államtitkár EMMI által közölt életrajzában.

Fülöp 2015-ben a Csiky Gergely Színház gazdasági és produkciós igazgatója lett, 2016 óta menedzserigazgatóként vezette a teátrumot. Nemrég sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a belvárosba költözik a színház. Mint mondta: nagy öröm Kaposvár két legnagyobb kulturális intézményének együttműködése.

Rétvári Bence, az EMMI államtitkára: “Örüljenek a feminista nők, hogy szavazhatnak”

A Magyar Narancs szemlézte a Magyar Nemzet interjúját, amelyet Rétvári Bence parlamenti államtitkárral készített a lap. A beszélgetés során előkerült a bevándorlás és az “anya kontra karrier” téma is. Az interjú készítője azt állította, hogy a genderszakosok szerint a magyar kormány a bölcső és a tűzhely mellé száműzi a nőket.

Fülöp hétfőtől művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkárként az EMMI kultúráért felelős államtitkárságának munkáját segíti.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.