Anthony Burgess brit regényíró, költő, újságíró és zenész legismertebb műve a Gépnarancs, amelyből Stanley Kubrick készített filmet. Az író 1993. november 22-én hunyt el. Halálának évfordulójára az író néhány idézetével emlékezünk.

Anthony Burgess legismertebb műve, A Clockwork Orange (Gépnarancs) című regény 1962-ben jelent meg. A mű egy utópista történetet dolgoz fel, melynek aktualitása máig nem kopott meg. A regényt Stanley Kubrick adaptálta filmre Mechanikus narancs címmel. Burgess olyan művekről ismeretes még, mint A Názáreti Jézus tévésorozat, de nyelvészként és műfordítóként is tevékenykedett.

Anthony Burgess Gépnarancs című regényének eddig ismeretlen folytatása került elő

A kéziratban Anthony Burgess a regényből készült 1971-es Stanley Kubrick -film, a Mechanikus narancs körül kialakult vitára is kitér. A Gépnarancs egy “ultraerőszakos” bűncselekményeket elkövető tizenévesről szól, akit elítélnek, majd az állam egy különös gyógymóddal megpróbálja kigyógyítani. A film nagy közönségsiker volt az Egyesült Államokban, Oscar-díjra is jelölték.

Fordította a Cyrano de Bergerac, Oedipus Rex című műveket és a Carmen operát is. Az író 1993. november 22-én hunyt el. Halálának évfordulójára az író néhány idézetével emlékezünk.

“Az az ember, aki többé nem választhat, megszűnik ember lenni.”

Anthony Burgess2
Anthony Burgess / Fotó: Ulf Andersen

“Nevess, és a világ veled nevet! Horkolj, és egyedül alszol!”

Anthony Burgess3
Anthony Burgess / Fotó: Jean-Régis Roustan

“Tudom, mi a helyes, és egyet is értek, mégis a rosszat cselekszem.”

Mechanikus Narancs
Jelenet A Mechanikus Narancs Című Filmből / Fotó: Warner Bros.

“Nem jobb-e bizonyos értelemben az, aki a rosszat választja, mint akire rákényszerítik a jót?”

Anthony Burgess4
/ Fotó: Michel Setboun

“Ugyanolyan embertelen teljesen jónak lenni, mint teljesen gonosznak.”

Anthony Burgess1
Anthony Burgess / Fotó: Ulf Andersen

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.