Plásit, a görög gyökerekkel rendelkező svéd énekes-dalszerzőt leginkább Passengerhez hasonlíthatnánk szívet melengető akusztikus-folk dalaival. Plási leheletfinom dallamait összegző People című első lemezét hozza el Budapestre szeptember végén a Dürer Kertbe.

Plási, azaz Mikael Bitzarakis, Krétán született, édesapja ugyanis görög, ő azonban négy éves kora óta Svédországban nevelkedett. Plási művészneve is egy ókori görög szóból ered (πλάση), ami azt jelenti: teremtés.

A zene szinte mindig jelen volt az életében.

Plási Photo Milko Özlü
Plási / Fotó: Music Injection

Már gimnazistakánt zeneiskolába járt, majd Stockholmban, Milánóban és Bécsben folytatta zenei tanulmányait. Utóbbi város inspirálta végül dalszerzésre is és egy külön számot is dedikált az osztrák fővárosnak.

Az énekes-dalszerző emellett olyan kollégákat tart még inspirációja forrásának az akusztikus-folk szcénából mint Passenger, José González, Sufjan Stevens és a Kings of Convenience.

A saját zenéit az elmúlt években több, mint 15 millióan streamelték Spotify-on a világ minden pontjáról.

Végül, az apránként bemutatott dalok júniusra álltak össze, a debütáló People című lemez képében, amit szeptember 30-án nálunk is bemutat a Dürer Kertben.

Facebook-esemény: ITT

Időpont:2018. 09. 30. 20:00

Helyszín: Dürer Kert, Budapest

Jegyár: Elővételben: 1.000 HUF, helyszínen: 1.500 HUF. 

Jegyfoglalás: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.