A Malomfesztivál egyik fő célja idén is, hogy eltörölje a határokat – az összeset: a belsőket, az egymás és az országok közöttit. Emellett természetesen szeretné megmutatni Szerbia, Vajdaság érintetlen szépségét, állapotát, ahol még egy kicsit áll az idő, lassabban ketyeg az óra.

A fesztivál 2014-ben spontán, baráti összefogással ezzel a mottóval indult: 

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] kell valami régi / kell valami élő / kell valami művészet / kell valami valószerűtlen / kell valami régi élő valószerűtlen művészet /
kell valami, amivel eljutunk az ÉN-től a MI-ig
  [/perfectpullquote]

A Malomfesztivált életre hívó kezdeményezés az évekkel azelőtti oromi Windmill Festival hagyományaira és az oromi malom esztétikai és infrastrukturális adottságaira épít és azt gondolta tovább.

Alapkoncepciója, hogy egy találkozási pontot teremtsen a régióbeli és határon túlról is érdeklődő, alkotni vágyó és érdeklődő fiataloknak, középkorúaknak.

Fontosnak tartja, hogy az ide látogatók lehetőséget kapjanak a képzőművészeti, irodalmi, zenei kibontakozásra, mintegy kitöltve azt az űrt, amely az alternatívabb kifejezésmódot keresők körében létezik. Mindezt egy pihentető környezetben, Oromon, a malomnál.

Cms Image 000004980
Malomfesztivál / Fotó: Raggati Photography

OROM, SZERBIA – 2018. AUGUSZTUS 16-18.

ÍZELÍTŐ AZ IDEI PROGRAMBÓL

BITANG SZÍNPAD

AUGUSZTUS 16. (CSÜTÖRTÖK)

18:30 Hivatalos megnyitó
18:50 Csizmadia Anna & Brasnyó Antal (RS)
20:00 Longital (SK)
21:30 Tüzes bemutató
22:00 Lovasi ’18 (HU)
00:30 Stereo Banana (RS)

AUGUSZTUS 17. (PÉNTEK)

20:00 sZempöl (RO)
21:30 Sin Seekas (RS)
23:00 Repetitor (RS)
00:30 Bohemian Betyars (HU)

AUGUSZTUS 18. (SZOMBAT)

17:00 Brass on the Road (HU)
20:00 Bakos Árpád & friends (RS)
21:30 Góbé (HU)
23:00 La3nos (SK)
01:00 Abop (HR)

Malom Fesztival Csapatkep
Malomfesztivál / Fotó: Szerbia Magyarul

AKÁCOS

AUGUSZTUS 15. (SZERDA)

20:00 Kamper (RS)
21:30 Lajka (HU)
23:00 Testet ölt (RS)

AUGUSZTUS 16. (CSÜTÖRTÖK)

16:00 Alkotótábor (mozgás) bemutató
16:30 Alkotótábor (színház) bemutató
17:30 Alkotótábor (zene) bemutató
19:30 Artur (HU)
21:00 Ricsárdgír (HU)
22:30 Barbears (HU)
00:00 Alkotótábor (fim) bemutató
00:30 Tudósok (HU)
02:00 Suhov (HU)

AUGUSZTUS 17. (PÉNTEK)

15:00 ToSoDa Project (HU)
16:00 IV. MalomSlam – regionális slam poetry bajnokság
19:00 Platon Karataev (HU)
20:30 Wolfram (RS)
22:00 Narco Polo (HU)
23:30 Csaknekedkislány (HU)
01:00 pozvakowski. (HU)
02:30 hendrigz (RS)

AUGUSZTUS 18. (SZOMBAT)

15:00 Kék Elefánt (HU)
16:30 Pálmafunk (SK)
18:00 Overmorrow (HU)
19:30 Baden Baden (HR)
21:00 Downstroy (RS)
22:30 Lucy Dreamin’ (RS/HU)
00:00 Freakin’ Disco (HU)
01:30 Moussaka (RS)
03:00 Fraser (HU)

Now 7887
Malomfesztivál / Fotó: Zsiga Pál / Now Magazin

ETNOCAMP

AUGUSZTUS 16. (CSÜTÖRTÖK)

19:00 The Chimney Shitters (USA)
20:30 Véka (RS)
00:00 Pendergő (RS) + táncház

AUGUSZTUS 17. (PÉNTEK)

12:00 Malom-rádió
15:00 Forum könvybemutatók
           Igor Kolarov: Pingvinkalauz (találkozz a fordítóval, Orovec Krisztinával)
           Bíró Tímea: A pusztulás reggelei
16:00 Népi hangszersimogató Micsik Bélával
18:00 Kolompos (HU)
20:00 Tindia (HU)
21:30 Danubia tamburazenekar (HU)
23:00 Juhász zenekar (RS) + táncház

AUGUSZTUS 18. (SZOMBAT)

12:00 Malom-rádió
15:00 Forum könvybemutató
           Terék Anna: Halott nők
16:30 Line On Some Trip (USA)
18:00 Csíkos-pöttyös zenekar (RS)
20:00 Aurevoir. (HU)
21:30 Szkojáni Charlatans (RO/MEX/FR/HU)
23:00 Fokos (RS) + táncház

BAZEN

AUGUSZTUS 16. (CSÜTÖRTÖK)

10:00 Viddim (RS)
12:00 JazzSzigor (HU)
14:00 Suhov (HU)
16:00 Lusta Bítek (HU)

AUGUSZTUS 17. (PÉNTEK)

10:00 Siaga (HU)
12:00 Perrin (HU)
14:00 Slanki (HU)
16:00 Lusta Bítek (HU)

AUGUSZTUS 18. (SZOMBAT)

10:00 Planetmälcolm (HU)
12:00 Cadik (HU)
14:00 Zomblaze (HU)
16:00 Reppszakkör (HU)

CHILL

AUGUSZTUS 16. (CSÜTÖRTÖK)

10:00 Jóga
12:30 Egészségpercek Gabóval (gyógynövénytan)
14:00 Didgeridoo & darbuka workshop

AUGUSZTUS 17. (PÉNTEK)

10:00 Jóga
12:30 Egészségpercek Gabóval (kozmetológia)
13:00 Bicskanyitogató irodalmi workshop
14:00 Didgeridoo & darbuka workshop
16:00 Dimitri Gorbunov Band (UA)
17:00 Paniks Duo (RS)
18:00 August Clown (HU)
19:00 Vigadó (RS)

AUGUSZTUS 18. (SZOMBAT)

10:00 Jóga
12:30 Egészségpercek Gabóval (házipatika)
13:00 Bicskanyitogató irodalmi workshop
14:00 Didgeridoo & darbuka workshop
16:00 Vigadó (RS)
17:00 ToSoDa Project (HU)
18:00 KurtaUtca (RS)
19:00 Neuroleptic Trio (RS)

SOUL KITCHEN

AUGUSZTUS 16. (CSÜTÖRTÖK)

10:00 Soul Kitchen közösségi főzés
13:00 Ebéd
16:00 Vegán gasztro workshop: Papp Ágota

AUGUSZTUS 17. (PÉNTEK)

10:00 Soul Kitchen közösségi főzés
13:00 Ebéd
16:00 Vegán gasztro workshop: Harcsa Diana
18:00 Batikolás workshop

AUGUSZTUS 18. (SZOMBAT)

10:00 Soul Kitchen közösségi főzés
13:00 Ebéd
16:00 Vegán gasztro workshop: Váradi Anikó
18:00 Batikolás workshop

BABA- ÉS GYEREKSAROK

AUGUSZTUS 17. (PÉNTEK)

17.00 Kerekítő Mondókás Móka Varga Imolával (0-4 éves korig)
17.00 Csirimojó gyerekfoglalkozás – füveskönyv- és hurkapálcabáb-készítés (4-99 éves korig)
17.00 Szakértői kérdezz-felelek, akit faggathatunk: Sutus Ágota gyógypedagógus, logopédus
17.00 Hordozóeszköz próba és bérlés László Ágnes baba- és gyermekhordozási tanácsadó segítségével

AUGUSZTUS 18. (SZOMBAT)

17.00 A farkas és a róka – Benedek Elek meséje alapján a szegedi Kövér Béla bábszínház bábjátéka
17.00 Csirimojó gyerekfoglalkozás – füveskönyv- és hurkapálcabáb-készítés (4-99 éves korig)
17.00 Szakértői kérdezz-felelek, akit faggathatunk: Góbor Szénási Anna baba- és gyermekhordozási tanácsadó
17.00 Hordozóeszköz próba és bérlés Góbor Szénási Anna és László Ágnes baba- és gyermekhordozási tanácsadók segítségével

501796
Malomfesztivál / Fotó: Ocskó Ferenc

KULTIVÁL

AUGUSZTUS 17. (PÉNTEK)

16:30 Filmvetítés (Hódmezővásárhely)
17:00 Filmvetítés (Muravidék)

AUGUSZTUS 18. (SZOMBAT)

14:00 Filmvetítés (Erdély)
16:00 Reneszánsz táncbemutató- és oktatás
19:00 Fesztivál performansz

SZÉLMALOM

AUGUSZTUS 17. (PÉNTEK)

22:30 Malomfalon, hárman a liszthalmon (Piszkítótűz CirKáló-CirCruiser)

Részletes program: ITT

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2018. augusztus 16-18.

Helyszín: Orom, Szerbia

Jegyár: napijegy: 1.200 RSD / 10 EU / 3500 HUF; bérlet: 3000 RSD / 25 EU / 8000 HUF; családi napijegy: 1200 RSD / 10 EU / 3500 HUF (2 felnőtt – szülők/nagyszűlők + gyerek(ek)), 13 év alatti gyermekek ingyenesen látogathatják a rendezvényt.

Jegyinformáció: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.