A Sziget Fesztiválköztársaságban a világsztárokon túl is van élet: idén több mint 200 magyar előadó lép fel az egy hét alatt. A fesztivál szinte összes színpadán lehet majd hazai ritmusokra bulizni, a Nagyszínpadtól kezdve egészen a kisebb, tematikus helyszínekig, míg a Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál színpad kizárólag a magyar zenekarok rajongóinak fellegvára lesz.

A Sziget Fesztiválon nem csak a nemzetközi zenei színtér népszerű vagy kuriózumnak számító előadói kapnak helyet, hanem – természetesen – a hazai zenekarok is. A zenés helyszínek közül szinte mindegyiken lesz esélyünk arra, hogy magyar fellépőbe botoljunk.

A Nagyszínpadon játszik a novemberben 20 éves Quimby és a Punnany Massif, idén ért fel a legnagyobb színpadokig a Halott Pénz és a Nagy-Szín-Pad! verseny idei győztese, a Bohemian Betyars is birtokba veheti a világot jelentő deszkákat.

A magyar zene nagyszínpadának is kikiálthatnánk a Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál helyszínét. Az itteni line-up-on olyan nevek szerepelnek, mint a hiperkarma, a Budapest Bár, a Magashegyi Underground, a Wellhello, a Vad Fruttik vagy az Irie Maffia, az ifjabb, feltörekvő generációból pedig itt lesz a Middlemist Red, a The Biebers, az Esti Kornél és a Margaret Island is.

Itt lépnek fel a Nagy-Szín-Pad jelöltjei is, mint a 20-as generáció életérzését megéneklő Szabó Benedek és a Galaxisok, az ír rockabillyt játszó Mongooz and The Magnet, Marge vagy a piszkos rock and roll-ban utazó Run Over Dogs.

A Világzenei színpadon találkozhatunk a Cimbalibanddel, a PASO-val, a Psycho Mutants-szal és Lajkó Félixszel, aki az Óperentziával bemutatja, milyen a hegedű és az elektronikus zene fúziója. És ez még csak a kezdet! Az A38 közönségének a Brains mutatja majd meg, milyen is a magyar hangszeres dnb, a Magic Mirror a Fran Palermo mediterrán jungle rock and rolljától lesz hangos, a Telekom Arénában és a Colosseumban itthoni DJ-k tucatja felel majd a reggelig tartó buliért, de bőven lesznek magyar hangok a Blues Kocsmában vagy az Asus Snowattack Stage-nél is, de még a Sziget Beach – Cökxpon Chill Gardenben is találhatunk olyan hazai kincsekre, mint a Belau vagy a Burkus Kőnig koncertje.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.