Újabb színésznő perelte be Harvey Weinsteint azt állítva, a férfi orális szexet kényszerített rá, maszturbált előtte, és azzal fenyegette, ártani fog a karrierjének, ha ellenkezik.

A névtelen színésznő állítása szerint Weinstein egy 2013-as üzleti találkozó során nyomta a földre. A férfi ezután eltávolította az alsóneműjét, és orális szexet kezdett alkalmazni rajta, míg a nő zokogott tiltakozásképp. A kereset szerint Weinstein ezután azt kérdezte a nőtől, „Akarsz egyáltalán színésznő lenni?”.

Ha a Harvey Weinstein elleni újabb vádak beigazolódnak, élete végéig rács mögé kerülhet

Harvey Weinsteinre annál is súlyosabb büntetés várhat, mint amiről korábban tudni lehetett. A folyamatban lévő nyomozás további nemi erőszakot tárt fel. A producert most már egy harmadik nő sérelmére elkövetett szexuális bűncselekménnyel is gyanúsítják. Mint ismeretes, a nagy hatalmú filmstúdió-főnököt tavaly októberben nők tucatjai vádolták meg szexuális visszaéléssel, ami szerte a világon a #MeToo-mozgalom elindítója lett.


Weinstein azt mondta, ő csak segíteni akart a színésznőnek az álmai megvalósításában. Ezután hozzátette,

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Lefeküdtem Jennifer Lawrence-szel is, és nézd, hol tart. Most nyert egy Oscart.[/perfectpullquote]

A Variety szerint Lawrence tagadta, hogy valaha szexuális kapcsolatuk lett volna. Kapcsolata a férfival mindig szigorúan üzleti volt, Weinstein állítása egy újabb példa a ragadozó taktikákra és hazugságokra, amivel számtalan nőt csapott be.

Harvey Weinstein metoo-ügyéből filmet készít a Sebhelyesarcú rendezője, Brian De Palma

A rendező a Le Parisiennek adott interjúban elmondta, hogy az új film középpontjában Weinstein és a szexuális zaklatás és kényszerítés vádja áll majd. “A karaktert nem Harvey Weinsteinnek fogják hívni, de horrorfilm lesz egy szexuális agresszorról, és a történet a filmiparban játszódik.” De Palma beszélt a #MeToo mozgalomról és annak utóéletéről is.


A név nélkül perelő nő szerint Weinsteinnel mikor először találkozott, a férfi rátört, míg ő a mosdóban volt, letolta a nadrágját, és maszturbálni kezdett előtte. Weinstein védői továbbra is állítják, a filmproducer nem lépett nem közös megegyezésen alapuló szexuális kapcsolatba senkivel.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.