„Úgy nézett ki, mint egy háborús zóna” – diákok, akik naponta kockáztatják életüket a jobb jövő reményében

„Úgy nézett ki, mint egy háborús zóna” – diákok, akik naponta kockáztatják életüket a jobb jövő reményében

Depresszió, szorongás, halálfélelem. Ilyen és ehhez hasonló tünetekről számolnak be a kutatások azoknál a diákoknál, akik Kalifornia és Tijuana között ingáznak, átkelve a San Ysidro határon. A felnőtté válás, az iskola, a kemény egyetemi vizsgák alapjában véve megviselik a diákokat. Vannak, akik mindezért nehéz helyzeteknek teszik ki magukat, hátha egyszer maguk mögött hagyhatják a szegénységet.

Edsel Ariel Benitez 19 éves, egy KFC-ben dolgozik San Diegóban. Amikor főnöke felhívta, hogy menjen be dolgozni, Edsel egy órát várakozott a határon, ahol hatalmas sor fogadta. A várakozási idő lehetett volna hosszabb is, bár a stressz így lefárasztotta, tartott főnöke haragjától. A fiatal diák esete nem egyedi, napi szinten rengeteg tanuló küzd ugyanezzel a problémával.

Napi szinten élik át a félelmet / Fotó: NPR

A bizonytalan ideig tartó alapos átvizsgálás már kisiskolás korban elkezdődik. Ennek köszönhetően iskolai felfüggesztés vagy kirúgás is járhat annak, aki emiatt elkésik, esetleg kimarad. Sajnos ez az igazságtalanság tovább növeli a diákokban a szorongást és a kisebbrendűség érzetét. A méltatlan bánásmód odáig vezethet, hogy gyakran be sem tudják fejezni tanulmányaikat. Vannak, akik hét közben rokonnál, ismerősnél laknak, és csak hétvégén látják családjukat.

A CNN visszautasította Trump rasszista kampányvideóját

A kampány azzal próbálja a migránsokat bűnözőként beállítani, hogy egy lapon emlegeti őket a halálraítélt Luis Bracamontes-szel. Bracamontes egy mexikói bevándorló, aki 2014-ben ölt meg két rendőrt. Újabb szankciókat jelentett be Donald Trump Irán ellen. Az amerikai elnök magáról készült fotóval, a Twitter közösségi portálon közölte a büntetőintézkedések korábban már beharangozott megújítását.

9/11 után szigorítottak a határátkelőkön, amely több falat és hosszabb várakozási időt eredményezett. Donald Trump elnökké választása után pedig még rosszabb lett a helyzet. A migránsoktól való félelem odáig fajult, hogy falat szeretnének felhúzni az egész határon. A szögesdrótokkal védett amerikai oldal, a katonai erők és a migránsok jelenléte így is ijesztő látványt nyújt a diákoknak, akik most már abban se lehetnek biztosak, ha átjutnak a határon, visszaengedik-e őket.

Így festenének a világ vezetői, ha ők is menekültek lennének / ContextUs

Az ENSZ bejelentette, hogy 65, 6 millióra tehető azon emberek száma, akik menedéket keresnek, és az életüket féltve elhagyták anyaországukat a 2016-os konfliktusok miatt. És ez a számadat irgalmatlanul magas, főleg, ha összehasonlítjuk a II. világháború menekültjeinek adataival. Számos menekült él borzalmas körülmények között, csakúgy, mint Abdalla Al Omari festő.

Ez gyakran extrém megoldásokhoz vezet, van olyan fiatal, aki már hajnali kettőkor az átkelőn vár, hogy biztosan át tudjon jutni a másik oldalra. Arra sajnos senki nem gondol, hogy nem a diákok felelősek ezért a helyzetért. Ők tanulni szeretnének, egy boldogabb élet reményében.

Kezdőlap > „Úgy nézett ki, mint egy háborús zóna” – diákok, akik naponta kockáztatják életüket a jobb jövő reményében

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból