A Hegyi Barbara színművész vasárnap vette át a makói önkormányzat a Páger Antal-díjat Farkas Éva Erzsébet makói polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban.

A díjat minden évben az a színész kapja, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség.

A díjat odaítélő zsűri – Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája – úgy döntött, hogy idén Hegyi Barbara veheti át az elismerést, „Téni bácsi” legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását.

Hegyi Zih Zsolt
Hegyi Barbara / Fotó: Zih Zsolt / Mti

Hegyi Barbara 1966-ban Budapesten született Hegyi Barnabás Kossuth-díjas operatőr és Martin Éva díszletépítész gyermekeként. Kiskorában nem engedték szerepelni, kamera elé Mészáros Márta Útközben című filmjében állt először tizenhárom évesen. A rendezőnővel a későbbiekben is többször dolgozott együtt.

1989-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és még abban az évben a József Attila Színházhoz szerződött. 1992-ben három hónapig Lee Strasberg neves színiiskolájában tanult Los Angelesben, majd 1996-ban csatlakozott a Vígszínház társulatához, amelynek a mai napig tagja.

Emlékezetes színpadi szerepei mellett több mint ötven játék- és tévéfilm láthatta a közönség. Még másodéves hallgatóként együtt forgatott az Elveszett paradicsom című filmben Páger Antallal.

„Védjegye” a senkiével össze nem téveszthető rekedtes hangja, amelyet többször kölcsönzött külföldi színészeknek népszerű filmsorozatokban. Egy interjúban elárulta, hogy elsőre éppen a hangja miatt nem vették fel a főiskolára, mert azt gondolták, „valami baja van” a hangszálainak.

Művészi munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: 2000-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, elnyerte az Ajtay Andor-emlékdíjat, a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, valamint elsőként a Psota Irén-díjat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.