Kevés olyan franchise létezik, amit Hollywood még nem filmesített meg, elérkezett az ideje a Hello Kitty-filmnek is.

A Known Universe produkciós cég égisze alatt futó projektben Lindsey Beer és szerzőtársa, Nicole Perlman vesznek részt Geneva Robertson-Dworet produceri közreműködésével.

Lindsey Beer az utóbbi években Hollywood legfontosabb íróinak egyikévé vált, olyan projektekhez fűződik a neve, mint a Masters of the Universe, The Kingkiller Chronicles és Transformers: Az utolsó lovag.

A New Line Cinema stúdió (amely a Warner Bros. leányvállalata) pedig most felkérte a Hello Kitty-film megírására.

Perlman Dworet Beer Known Universe
A Known Universe Alapító Tagjai: Nicole Perlman, Geneva Robertson-Dworet És Lindsey Beer / Fotó: Empire

A Known Universe produkciós céget Lindsey Beer a Galaxis őrzői írójával, Nicole Perlmannel és az új Tomb Raider szerzőjével, Geneva Robertson-Dworet-tel közösen alapította.

Az ikonikus macskaféle karakterjogai a Sanrio nevű japán céghez tartoznak. A vállalat biztosította filmes jogokat a Warner Bros. számára, ez az első alkalom, hogy a Hello Kitty jogait átengedték – más népszerű karakterekkel együtt, mint például a Gudetama, My Melody, Little Twin Stars – egy nagy stúdiónak.

A Hello Kitty figurája korábban megjelent már képregényben, tévésorozatban, videójátékban és néhány japán nyelvű animációs filmben is. Sőt, több mint ötvenezer különböző termékhez köthető.

Michelle Rodriguez csak úgy vállalja Halálos iramban folytatását, ha női írót alkalmaznak

Michelle Rodriguez 2017-ben úgy nyilatkozott, hogy kilép a Halálos iramban-franchise-ból, ha nem kapnak benne nagyobb szerepet a női karakterek. Rodriguez által játszott Letty nevű karakter mellett más kiváló női szereplők is vannak a filmben, de jellemzően csak a „hátsó ülésre” száműzve, hiszen a sorozat inkább férfiközpontú.

Lindsey Beer, aki írója és producere is volt a Netflix romantikus komédiájának, a Sierra Burgess is a Loser című filmnek, dolgozik egy nőközpontú Halálos iramban spin-offon is Robertson-Dworettel közösen, írja a The Hollywood Reporter.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.