Váratlan fordulat következhet a Magyar Hang információi szerint: távozhat néhány nap után Szombathy Pál, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója, miután kvázi a teljes szerkesztőség felmondott.

Előre figyelmeztették az igazgatóságot

Szerdán, július 22-én menesztette Bodolai László, az Index.hu Zrt.-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány igazgatósági elnöke Dull Szabolcs főszerkesztőt. Tette mindezt annak ellenére, hogy Munk Veronika főszerkesztő-helyettes előre figyelmeztette Bodolait: beláthatatlan következményei lehetnek ennek a döntésnek. Ezt követően felgyorsultak az események, amelyről részletesen ebben a cikkünkben írtunk:

Kirúgták az Index főszerkesztőjét, több mint 40 újságíró mondhat fel

Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatósági elnöke a szerdai napon kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését. Bodolai tájékoztatta munkatársait levélben az új fejleményekről, amelyben többek között úgy fogalmazott, hogy a lap politikai függetlensége nem volt és jelenleg sincs veszélyben.

Dull menesztésével párhuzamosan az igazgatósághoz érkezett Szombathy Pál mint vezérigazgató és Sztankóczy András mint igazgatósági tag. Csütörtökön azonban elkezdődtek a felmondások, négyen döntöttek úgy, hogy nem dolgoznak tovább a lapnál, köztük Munk és egyik alapító, Dezső András. Már akkor azt mondta az egyik távozó, a kultúra rovat vezetője, Zsuppán András, hogy ez az Index végét jelenti. Pénteken azonban először közel 60, estére már kvázi az összes tag beadta a felmondását: több mint 80 újságíró a 90 körüli szerkesztőségből.

Az Index utolsó napja fotókon: Könnyek között hagyták el a szerkesztőséget

Bődey János, az Index fotóriportere dokumentálta Magyarország legnagyobb és legolvasottabb hírportáljának utolsó napjait. Mint beszámoltunk róla, 2020. 07. 22-én, szerdán Bodolai László, az Index.hu Zrt.-t kiadó Magyar Fejlődésért Alapítvány igazgatósági elnöke felmondott Dull Szabolcs főszerkesztőnek. (A rengeteg és gyors események történéseit ebben a cikkünkben dokumentáltuk.)

Az eset után közel ugyanannyi határon túli magyar újságíró fejezte ki szolidaritását, a világsajtó is az Index-üggyel foglalkozott, miközben az MTI csak néhány sorban írt róla a késő éjjeli órákban.

Lemondhat az igazgató

A több tucatnyi munkatárs felmondása azt is magával vonhatja, hogy Szombathy Pál és Sztankóczy András lemondhat a Magyar Hang információi szerint.

A lap azt írja, hogy belső fórumokon az elmúlt napokban mindketten világossá tették, hogy nem akarnak és nem is fognak az Indexnél munkálkodni, ha feláll a szerkesztőség.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.