A Pulp együttes egykori zenészét, Jarvis Cockert kérték fel a Big Issue vendégszerkesztőjének.

Korunk hőseit mutatja be a lapban

A Pulp együttes egykori frontembere, Jarvis Cocker vendégszerkesztőként vesz részt a Big Issue nevű utcai újság speciális kiadásában, írja a The Guardian. A szerkesztők abban bíznak, hogy az embereket újból gondolkodásra és kreativitásra serkenti a karantén után a kiadvány. A Britpop mozgalom zenésze Caleb Femi költőt, David Graeber antropológus-aktivistát, Emma Dabri írót és a Turner-díjas Jeremy Deller munkáit emeli a lap középpontjába.

Jarvis Cocker Big Issue
/Kép: Big Issue

„A Big Issue különleges kiadása lehetőséget adott arra, hogy bemutassak számotokra néhány embert, akik izgalommal és inspirációval töltöttek el a Covid-19 alatt, korunk hőseinek nevezném őket” – mondta az 56 éves Cocker.

Fiatalkori énjéhez is szól

A speciális kiadás interjút és egy levelet is tartalmaz Cockerrel, amelyet a zenész fiatalkori önmagához írt.

Cocker együttese, a Pulp 2002-ben oszlott fel, de egy turné erejéig ismét összeálltak 2013-ban. A zenész később szólóalbumot is megjelentetett. A karantén idejére pedig Peak Districtbe vonult vissza barátnőjével.

Meghalt Tony Allen, a világ legjobb dobosa, az afrobeat atyja

79 éves korában hunyt el Tony Allen, írja a . Allen és Kuti körülbelül 40 lemezt vettek fel együtt. Végül 26 év közös zenélés után váltak el az útjaik, mert a dobos szerint Kuti túl szétesett volt, és tartozott is neki. Allen t a zenész szakma kifejezetten eredeti, sajátos dobtechnikája miatt tartotta sokra.

Jarvis maradt Anglia egyik legkreatívabb és lenyűgöző kreatív hangja, a férfi, aki néhány sorban képes erőlködés nélkül megfogalmazni nemzeti igazságokat. Nagy öröm volt vele együtt dolgozni a Big Issue legújabb kiadásán. Köszönjük neki az idejét, a türelmét és a briliáns ötleteit” – mondta a lap szerkesztője.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.