Jézus járt a vízen, mi pedig ülni fogunk rajta – a Hidemi Nishida szerint

Jézus járt a vízen, mi pedig ülni fogunk rajta – a Hidemi Nishida szerint

Egy japán stúdió, a Hidemi Nishida nemrég mutatott be egy ‘fragile chairs’ nevű környezetvédelmi installációt, amiben fa székeket helyeztek el a Poroto-tavon. 

A stúdiónak korábban már létezett egy projektje ‘fragile’ néven, ez ennek kiterjesztéseként szerepel a programjukban. Nagy hangsúlyt fektettek a helyszín megtalálására, amit olyan jól sikerült tálalni, hogy a Hokkaidót ellepő turisták már szinte szentélyként tekintenek a tóra. 

/ Fotó: Hidemi Nishida

A látvány maga viszonylag hétköznapi lehet, már amennyire egy tóban lévő tucatnyi széket átlagosnak lehet nevezni, de mindenekelőtt metaforaként szolgál az emberiség által el nem érhető dolgokra és a múlandóságra. 

Kezdőlap > Uncategorized > Jézus járt a vízen, mi pedig ülni fogunk rajta – a Hidemi Nishida szerint

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból