John Lennon és Yoko Ono egy rég elveszett videófelvétele került elő. A videó egy 50 évvel ezelőtti, amszterdami nászutat dokumentált.

John Lennon és az avantgárd filmrendező-képzőművész, Yoko Ono 1969. március 20-án házasodott össze a Nagy-Britanniához tartozó Gibraltáron, két és fél évi ismeretség után.

A híres pár 1969-ben nászútját pacifista ceremóniává változtatta a nemzetközi sajtó asszisztálása mellett.

Az amszterdami Hilton szállodabeli lakosztályukból a világbékére szólítottak fel “fekvősztrájkjukkal” (bed-in), a Szeretkezz, ne háborúzz! jelmondat szellemében. Az egy hetet a pár dohányzással, evéssel, énekléssel, gitározással töltötte, miközben interjúkat adott az újságíróknak. Egy holland filmes csapat is készített felvételeket egy kétrészes, 84 perces dokumentumfilmhez – egyfajta videonaplóhoz – a pár kérésére.

John And Yoko Bed In Amsterdamn 1969 Web Optimised 1000
John Lennon És Yoko Ono / Fotó: Getty Images

A felvételt mindössze egyszer adták le, nem sokkal a nászutat követően, és még abban az évben az Edinburghi Filmfesztivál programjában is szerepelt, majd eltűnt a KRO holland közszolgálati médium archívumában.

Itt dolgozott az 1980-as években Jan Hovers, aki a filmtekercsek nagyszabású lomtalanításakor bukkant rá a Mr. és Mrs. Lennon nászútja feliratú bádogdobozra.

A férfinak megengedték, hogy megtartsa a felvételt, amelyről azt gondolta, hogy csupán másolat, majd meg is feledkezett róla.

Yoko Ono feldolgozta John Lennon Imagine dalát, hallgasd meg nálunk!

“John örülne, hogy megcsináltam. Az új lemez dalai közül az Imagine volt az egyetlen, ami miatt ideges voltam, mert a számot az egész világ ismeri és számolhatok a kritikákkal. Mégis azt hiszem, nagyon fontos volt, hogy elkészüljön, az idegesség másodlagos” – fogalmazott Yoko Ono a BBC-nek.

Miközben Amszterdam az egykori Beatle és felesége szokatlan nászútjának 50. évfordulójára emlékezik, Hovers egy régi kollégájának eszébe jutott, hogy a férfi annak idején említette neki a különleges felvételt, amelyet Hovers végül a pincéjéből kerített elő.

Unieke beelden John Lennon en Yoko Ono gered uit een chemische afvalcontainer

Filmploegen uit de hele wereld waren erbij: de Bed-in for peace van John en Yoko. De beroemde beelden gingen de hele wereld over. Je zou zeggen, we hebben ze…

Az 1980-ban meggyilkolt John Lennon életrajzírója, Mark Lewisohn a Nieuwsuur című tévés hírmagazinnak nyilatkozva elmondta, hogy fogalma sem volt a 30 perces felvétel létezéséről.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ez egy nagyszerű adalék az archívumhoz[/perfectpullquote]

– mondta Lewinsohn, aki szerint ez a félórás film segít jobban megérteni és megbecsülni azt, amit Lennon és Ono tettek.

A színes felvételen, amelynek részleteit bemutatták a televízióban, a pár hosszú, fehér pizsamát viselve látható az ágyban különböző napokon. Az egyik részben Lennon az ágyon ülve gitározik, egy másikban épp esznek, egy harmadikban pedig hátulról látszanak, amint alváshoz készülnek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.