Idén nyáron nemcsak a debreceni Campus Fesztivál ünnepli tizedik születésnapját, hanem a dunántúli érdekeltségű Ördögkatlan is. Az állandó és visszatérő vendégek mellett újabb nevek is csatlakoztak a line-uphoz.

Augusztus 1. és 5. között kerül megrendezésre a X. Ördögkatlan Fesztivál a Baranya megyei turisztikai régióban. A főként kulturális és művészi értékeket felkaroló rendezvény érdekessége, hogy több település bevonásával különböző programok várják az ide-látogatókat. Találkozhatunk a fesztivál egyik fővédnökével, Törőcsik Marival, valamint a szervezők Verdi Requiemjével igyekeznek emléket állítani a szintén mecénásnak számító Cseh Tamásnak, és a Nemzeti Filharmonikusok vezetőjének, Kocsis Zoltánnak.

A színházi és művészeti témák mellett bőven lesz lehetőség az ereszd el a hajamra is. Nagyszerű koncertet remélhetünk Beck Zolitól, a Quimbytől, a Kiscsillagtól, és a Három díva formációtól is. A színes művészeti fesztivál akusztikus esteket, irodalmi workshopokat, író-olvasó találkozókat is rejt a tarsolyában, amiket egy pohár Vylyan bor kíséretében látogathatunk. Végre találkozhatunk a díszvendégnek számító Krasznahorkai László íróval, Hajdu Szabolcs filmrendezővel, Kolonits Klára operaénekessel, és férjével Dinyés Dániel karmesterrel.

A sokrétű fesztivál millió családi programot is kínál, hogy aki idelátogat, egy percig se unatkozzon. A szervezők az idei Ördögkatlant az egyik legjobbnak ígérik, amelyet évekig emlegetni fognak. Ha kíváncsi vagy az előző Ördögkatlanra, csak nézd meg a promóvideókat, amelyek képkockáin számos ismert színészt, írót, egyéniséget is felfedezhetsz.

Na, meggyőztünk?

További információért kattints IDE.

Időpont: 2017. augusztus 01. – 2017. augusztus 05.

Jegyelővétel: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.