A NASA felküldött egy űrszondát, amely két éve a Jupiter körül kering. Az objektumnak egyik feladata, hogy fotókat készítsen. Most pedig egy elképesztő jelenséget dokumentált a bolygóról, szúrta ki a HVG.

Maga a Jupitert szokás gázóriásnak is nevezni. Rengeteg fotó készült már a bolygó felszínéről, mint például óriási viharfelhő vagy az a fotó, amelyen egyszerre látható a napnyugta és napfelkelte. 

A NASA által indított Junót 2011-ben indította útjára. Nem kevesebb mint 5 évébe került, míg megérkezett a kitűzött céljához. Azóta is a Jupiter körül kering, és irgalmatlanul látványos fotókat dokumentál az űrügynökségnek. Szerencsére az amerikai NASA nem rest megosztani velünk, halandó emberekkel ezeket a képeket. 

Mosolygó arcra bukkantak az űrben a Hubble űrteleszkóp felvételén

A NASA amerikai űrügynökség honlapján közölt képen két sárga fényű égitest látható egy fényív felett, a formáció mosolygó arcot rajzolt a csillagok közé. A fényív a NASA szerint egy galaxis, melynek alakját egy elhaladó, nagy tömegű gravitációs forrás eldeformálta és megnyújtotta. “Az alsó, íves galaxis alakja jellemzően egy gravitációs lencsehatás alatt álló galaxis alakja.

Ezúttal nagyon közel merészkedett Junó a gázóriáshoz, szokatlanul közel. Hogy pontosabbak legyünk: 7 ezer km-re volt a felszínén dúló viharfelhőktől. A fotót október 29-én rögzítették, nagyban itt tekintheted meg.

Pia22692
A Junó Ilyen Csodálatos Fotót Rögzített A Jupiterről / Fotó: Nasa

Azonban itt nem áll meg az érdekesség-vonat! Az északi mérsékelt övön lőtt fotó vöröses és sötétebb, feketés árnyalatokat is felfedezni vélhetünk a korábbi képekhez kéepst. Utóbbi jelenség a szakemberek szerint erőteljesebb viharokra utalhat.

Ezt onnan lehet tudni, hogy alig néhány hete kiderült, a Jupiter egyik holdján van egy titokzatos hideg hely.

A fotó feldolgozását Gerald Eichstädt és Seán Dora tudósok végezték. A szonda missziója 2021-ig tart, utána várhatóan a bolygóba ütközve örökre elnémul. Erre remélhetőleg nem kerül sor, és ottlétét meghosszabbítják majd.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.