Kemény Gabriella és Csermák Dóra kollabja igazán egyedülálló. A költészetet és a designt hozták egy tető alá. De hogyan indult mindez? Miért érezték, hogy van igény az ékszerek és a versek metszésvonalásra? 

ContextUs: A Zsebuniverzum Instagram-oldalát szemlézve realizálható, hogy több ciklusból épülnek fel a posztok koncepciója (amellett, hogy az első köteted címével is azonos az oldal). Március 22-ig Simon Márton Polaroidok könyvéhez köthető, arra emlékeztető fotókat láthatunk. Ezt követően minimalista versek bukkannak fel, mintha írógéppel írták volna. Augusztus 2-tól pedig a Riverside ékszerkollekciót népszerűsíted. Hogyan aposztrofálnád a Zsebuniverzum funkcióját?

Kemény Gabriella: Nem a Polaroidok inspirált, sokkal inkább a barátom fekete-fehér analógjai, amiket szerettem volna kiegészíteni egy másik narratívával. A verssorokkal igyekeztem “aláfesteni” a képeket és nem fordítva. Ez után elgondolkodtam azon, hogy nem csak fotókhoz, hanem tárgyakhoz is szívesen írnék szöveget. Elkezdtem együttműködni hazai tervezőkkel, ezeknek az kooperációknak a bizonyítékai a képes posztok nagy része.

A versek pedig azért lettek egy idő után ennyire minimalista módon tálalva, mert szerettem volna kipróbálni, hogy egy ilyen vizuális platformon lehet-e tisztán a szöveggel érvényesülni. Úgy tűnik, lehet. A Riverside promózása után, ami augusztusban az elsődleges prioritás volt a platformjaimon, ismét visszatértem a régi kerékvágásba, megint egymástól viszonylag független képek és versek váltogatják egymást. A funkciója az, hogy elérjem az embereket a projektjeimmel, akármin is dolgozzak épp.

ContextUs: A Riverside egy teljesen önálló projekt. Nem gondolkodtok abban, hogy egy saját közösségi platformot hoztok létre?

Csermák Dóra: Egyelőre külön, erre a célra nem tervezünk közösségi platformot létrehozni, de persze a hosszú távú tervekből nem lehet kizárni, ez természetesen függ a közönség igényeitől is. Jelenleg is teljes erőbedobással dolgozunk. A következő tervünk egy ehhez hasonló, de mégis sokkal izgalmasabb ékszerkollekció létrehozása. A debütálása még idén várható. A Riverside vidám, színes darabjaihoz képest az új projekt ékszerei kicsit visszafogottabbak, letisztultabbak lesznek.

ContextUs: Noha többen kísérleteztek már más művészeti ágak bevonásával – az elmúlt években Áfra János (képzőművészet), Magolcsay Nagy Gábor (zene) vagy éppen Kele Fodor Ákos (audiovizuál) –, de eddig a design területén egyedinek mondható a Riverside. Felmerült benned, hogy ezt az űrt ki akarod tölteni?

KG: Alapvetően művészetkommunikációval foglalkozom, a tanulmányaim és a jelenlegi munkáim is ehhez kapcsolódnak (az önálló megbízásokon kívül a Media 2.0. Communications ügynökség tagja is vagyok).

Nem az merült fel bennem, hogy kitöltsek egy űrt, hanem az, hogy újabb formáját találjam meg a művészek érvényesülésének.

Az irodalom és a zene az a terület és közeg, amiben alkotok, az iparművészet pedig az, amiért teljes szívemből rajongok, és aminek úgy érzem, hogy jelenleg a legtöbb segítséget tudok nyújtani azzal, hogy összekapcsolom a különböző művészeti ágakat. 

Gabi Rain 100
Kemény Gabriella: “Jelenleg A Legtöbb Segítséget Tudok Nyújtani Azzal, Hogy Összekapcsolom A Különböző Művészeti Ágakat” / Fotó:

ContextUs: Külföldön viszont találunk olyan analógiát, amikor a design és a költészet fonódott egybe. Az Etsy-n található számos olyan ékszer, amire versidézeteket gravíroztak, például karperecbe vésett Homérosz-sorokat. Terveztek hasonlót megvalósítani?

KG: Dórinak van egy másik márkája, a Brightyhome, amely betonból készült lakásdekoriációkat vonultat fel. Versidézetes betonkaspók elkészítése is szerepel a terveink között.

CSD: A feliratos ékszerektől kicsit idegenkedem, talán pontosan azért, mivel nagyon sok helyen látok ilyen darabokat.

Ettől persze ezek egyáltalán nem rosszak, csak bennem van a vágy, hogy valami újat alkossak.

Szerencsére – ahogy Gabi mondta – a feliratos tárgyak megalkotása sem marad el. Egy ideje készítek szövegezett betonkaspókat, ezek kicsit a szerelemgyerekeim, és nagyon örülök, hogy Gabi írásai is megjelenhetnek majd rajtuk.

Versekkel rukkol elő az Instagram-sztár, Kemény Gabriella

Kemény Gabriella dalszerző, költő és social media manager. Nevéhez fűződik a Zsebuniverzum című Instagram-fiók, melyet több mint 16 ezren követnek, és a nemrég megnyitott Falon felejtett lányok című tárlat a Kelet Kávézóban. “Egy elmélet szerint a tárgyak magukban foglalják az időt.

ContextUs: Dóri, a te érdemed a tárgyak megformálása. A szemantikán lovagolva: azt írod, Gabriella, az Instagram-oldaladon, hogy az „ékszerkollekcióm”. Ki tulajdonolja a Riverside projektet?

KG: Természetesen Dóri tulajdona a projekt, csak amellett, hogy egyébként nagyon a magaménak érzem, egy Insta-profil leírásánál a lehető legegyszerűbb üzenetet kell átadni, a legrövidebben. “A közös kollekciónk” már három szó, amit több idő elolvasni, kisebb eséllyel kattintanak, ennek összesen ennyi oka volt.

CSD: Én teljesen közösnek tekintem. Mindketten sok energiát fektettünk abba, hogy megvalósuljon, de ami a legfontosabb: az első perctől kezdve lelkesedtünk érte és ezzel tudtuk egymást inspirálni.

140710 Csermakdora 2 Cz Resize
Csermák Dóra Ékszerkészítő: “Szinte Párhuzamosan Születtek Az Alkotások” / Fotó: Népszabadság

ContextUs: A versekre készültek az ékszerek vagy fordítva?

CSD: Ez nagyon érdekes kérdés, mivel szinte párhuzamosan születtek az alkotások. Mindketten meg akartuk mutatni a saját benyomásainkat, érzéseinket, de nem befolyásoltuk a másikat. Számomra kifejezetten motiváló volt, hogy Gabi teljesen szabad kezet adott, ezzel úgy éreztem, hogy teljesen beleadhatom a saját elképzeléseim, mert bízik bennem, hogy jó lesz a végeredmény. Természetesen folyamatos volt a kommunikáció. Sokat beszéltünk arról, hogy melyik ékszer mit jelenít meg. Ez izgalmas visszacsatolás volt számomra is, mivel egyes darabokra teljesen másképp néztünk, mást láttunk meg bennük.

ContextUs: Számos designert népszerűsítettél korábban – MJ Glass Design, Bibeton Jewelry, L’arbre Design. Hogyan jött az ötlet, hogy együtt, Dórával alkotjátok meg a Riverside-t?

KG: Dóri keresett meg Instagramon azzal, hogy nagyon szereti, amit csinálok, és szívesen dolgozna velem valami közös projekten. Engem azonnal lenyűgöztek az ékszerei, úgyhogy kölcsönös volt a rajongás.

CSD: Nem szeretném Gabi elől elvenni ezt az ötletet, én egy másik projekt miatt kerestem meg, viszont amikor felvetette egy közös ékszerkollekció lehetőségét, akkor én is azonnal lelkes lettem. Az ékszerek az utóbbi időben háttérbe szorultak a másik márkám miatt, de Gabi ezzel a kollekcióval új lendületet adott.

ContextUs: Riverside… Mit akartok kommunikálni a címmel?

KG: A Haiku, amely valamennyire a kollekció szlogenjének is tekinthető, a következő: “Folyópartra mész, / mert megint nem tudsz semmit: a víz válaszol.” A folyópartoknak van egy nagyon megnyugtató atmoszférájuk, segítnek gondolkodni. A kollekció a víz és a vízpart meditatív színeivel, zöldekkel, kékkel operál, az egész projekt a magunkban való elmerülésről szól.

Повторюсь!!!Очень интересный и очень захватывающий сезон нас ждёт впереди,потому что интерес к фигурному катанию растёт не по дням,а по часам!И это очень здорово!!!!!

No Description

ContextUs: Dóra, úgy tudom, a munkáid egyik különlegessége, hogy 100%-ban handmade. Mennyi időt ölelt fel a Riverside darabjainak az elkészítése?

CSD: Törekszem arra, hogy egy kollekción belül legyenek egyszerűbb és egészen aprólékos darabok is. Ez most is így volt. A nagyobb, hajlított darabok készültek a leghosszabb ideig, mivel ezeket háromszor kell festenem és ugyanennyiszer lakkoznom. A száradási idővel 1-1,5 napig is készültek ezek az ékszerek.

ContextUs: Ha végignézzük az eddig feltöltött fotókat a versekről és az ékszerekről, azt vehetjük észre, hogy a szövegek nem korrelálnak a hozzájuk tartozó fotóval a megjelenést illetően.

KG: Szerettem volna beleépíteni a feedembe a kollekciót, nem akartam teljesen új szövegdesignt a projekt bemutatásához. Úgy gondolom, hogy ennek ellenére összeér a két elem.

ContextUs: Németországban és Svájcban is értékesíted a Csermak Design munkáit. A Riverside is megvásárolható külföldön?

CSD: Ennél a kollekciónál nem merült fel a külföldi értékesítés lehetősége.

Egyrészt a versek magyar nyelven íródtak és az ékszerek a versekkel élnek igazán, egymástól nem elválaszthatóak.

A másik a limitált darabszám.

ContextUs: Egyáltalán: milyen értékesítési csatornákat hálóztatok be?

CSD: Ahogy említettem, a kollekció darabjai csak nagyon kis számban készültek, ezért is döntöttünk úgy, hogy közvetlenül tőlünk lehet csak hozzájutni. A zsebuniverzum illetve a csermakdesign oldalán, valamint a webshopomban elérhetőek jelenleg.

https://www.instagram.com/p/BnGAlP-AcKP/?hl=hu&taken-by=zsebuniverzum

ContextUs: A legnagyobb követőbázissal rendelkezik a Zsebuniverzum, amelyen kortárs verseket olvashatunk. Gondolkodtál már abban, hogy megélhetést is biztosíthatna a platform különböző promóciós hirdetések által?

KG: De, felmerült bennem, főleg, hogy most egy blogot is indítottam, ami valamilyen módon kiegészítése lesz az Instagram-fiókomnak. Ezt szeptemberben tervezem feltölteni bőven tartalommal. Nyilván nem kozmetikumokat és fast fashion márkák termékeit promotálnám, viszont sok szeretettel várom a hazai tervezők, kiadók és kultúrális intézmények megkeresését. 

ContextUs: Egyik posztodban közzétetted, hogy „sosem hittem volna, hogy egyszer irodalommal is keresni fogok.” Mit érthetünk ez alatt?

KG: Voltak olyan tervezők, akik megbíztak, hogy irodalmi kampányt és szövegezést készítsek a termékeikhez. Sok módja van még annak, hogy irodalommal keressen az ember, de amikor kiraktam, hogy versekből vettem magamnak órát, akkor erről volt szó.

ContextUs: Visszakanyarodva a Riverside-ra! Mik a tapasztalatok, népszerűek a tárgyak?

CSD: Szerencsére nagyon tetszik az embereknek.

Jó látni, hogy egyre nagyobb az igény a kézzel készült kiegészítőkre. Úgy gondolom, mások is látták, hogy ebben a kollekcióban – amiben versek és ékszerek együtt léteznek, egymástól elválaszthatatlanul – valóban benne van a lelkünk egy darabja.

És amikor ezeket hordják, egy kicsit a mi szemünkön keresztül látják a világot.

140710 Csermakdora 3 Cz Resize
Csermák Dóra Ékszerkészítő: “Jó Látni, Hogy Egyre Nagyobb Az Igény A Kézzel Készült Kiegészítőkre” / Fotó: Népszabadság

ContextUs: Lesz bármilyen folytatása a kollabnak?

CSD: Igen, mindenképpen szeretnék folytatást már ősszel egy új ékszerkollekcióval és ahogy Gabi említette jövőre a szövegezett betonkaspókkal folytatjuk az együttműködést. Bízom benne, hogy még itt sem állunk majd meg!

CV

Kemény Gabriella:

Kemény Gabriella 2018-ban végzett a Budapesti Corvinus Egyetem társadalomtudományi karán. Amíg tanulmányait végezte, a hivatalos hallgatói lap, a Közgazdász PR felelőse és rovatvezetője volt. Gyakornokként, valamint külsős szerzőként dolgozott a PS Magazinnál, a Hamu és Gyémántnál és a Kreatívnál. Jelenleg a Media 2.0 Communications kreatív ügynökségnél dolgozik, ezen kívül brand managelésből él. A József Attila Vers-Dal Fesztivál és a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál különdíjasa, az Irodalmi Jelen versdebüt-díjasa. Idén szeptemberben jelenik meg első verseskötete a Fiatal Írók Szövetségének gondozásában.

Csermák Dóra:

Csermák Dóra 2010 óta készít ékszereket. Végzettsége szerint humánökológus, ezért fontosnak tartja a környezetvédelem és a divat összehangolását. Számos divatbemutatón volt közreműködő partner és több csoportos kiállításon is részt vett. 2013-ban egy, a New York-i Jackson Avenue-n lévő kiállító teremben vetítették ki ékszereit, 2014-ben pedig a szintén New York-i SHIN Gallery-ben állították ki alkotásait. Nem sokkal később a Times Square egyik hirdetőtábláján mutatták be egyik fülbevalóját, egy kreatív művészeket prezentáló show keretein belül.  

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.