Azért nem vették őrizetbe a holland hatóságok áprilisban azt a négy orosz hírszerzőt, akik megpróbáltak betörni a hágai Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) informatikai rendszerébe, mert nem bűnügyi eljárást, hanem titkosszolgálati műveletet folytattak az ügyükben –mondta el Mark Rutte holland kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján.

Hollandia csütörtökön jelentette be, hogy kiutasították az orosz katonai hírszerzés (GU) négy ügynökét, akiket az OPCW központja közelében, egy szálloda parkolójában fogtak el, és különböző, hálózatok meghackelésére használható felszereléseket találtak náluk. Az orosz hírszerzők április 10-én érkeztek Hollandiába diplomata útlevéllel. A brit és a holland titkosszolgálat az oroszok leleplezésekor egy laptopot is talált az autójukban, illetve egy taxi-számlát a GU moszkvai székhelye és a seremetyjevói repülőtér közötti fuvarról.

Több témáról is információt akartak szerezni

A kiutasított hírszerzőknek végül nem sikerült betörniük a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet rendszerébe. Az OPCW szakemberei ebben az időben dolgoztak a Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök elleni angliai gyilkossági kísérletben használt idegméreg azonosításán, illetve a szíriai Dúma városban végrehajtott vegyi támadás vizsgálatán. A kémek a 2014 nyarán Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító ügyében folyó nemzetközi vizsgálatról is megpróbáltak értesülésekhez jutni, valamint a gyanú szerint a svájci Spiez városába terveztek utazni, ugyanis az OPCW egy ottani laboratóriumban elemezte a Szíriában begyűjtött klórgáz-mintákat.

Fölmérték, milyen összeesküvés-elméletekben hisznek az oroszok

Az oroszok 66 százaléka úgy hiszi, hogy létezik egy olyan csoport, túlnyomórészt az általánosságban vett Nyugaton, amely a történelem átírásával, a tények meghamisításával próbál meg ártani Oroszországnak – derült ki a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet felmérésének hétfőn ismertetett eredményéből.

Csütörtökön az amerikai hatóságok vádat emeltek összesen hét – köztük a Hága által kiutasított négy – orosz katonai hírszerző ellen amiatt, hogy kibernetikai támadásokat hajtottak végre külföldi intézmények ellen. Washington közlése szerint annak nyomán vádolták meg csalással, visszaélésekkel és pénzmosással az orosz katonai hírszerzőket, hogy Hollandia pár órával korábban nyilvánosságra hozta az áprilisi kiutasításokat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.