Egy portré akkor lesz portré, ha a zenész vagy a színész nem szerepet játszik vagy pózol, hanem saját magát mutatja be. Az őt megörökítő fényképész feladata pedig, hogy le tudja dönteni a köztük lévő falakat, hogy a portré alanya valóban önmagát adja. Kleb Attila ennek a mestere. Most az általa készített portrékból Closer címmel nyílt kiállítás.

Fellépés előtt vagy után

„A műterem egy különleges világ, ahol szinte pszichológusként kell közelíteni a fotózás alanyához, le kell tudni hámozni róla a héjat, hogy önmagát mutassa a kamera előtt” – vallja a portré fotózásról Kleb Attila.

Kleb Attila Closer Kiallitas Godot
/ Fotó: Kocsány Kornél

Ezzel szemben a külföldi zenészeket ábrázoló portrék a fellépés előtti vagy utáni pillanatokban készülnek el a színfalak mögött, ahol sosincs több idejük öt percnél. Ahogy mondja: ez benne az izgalom. Így születnek a pillanat ihlette, egyedi portréi is. Kleb a Get Closer Concerts művészeti vezetője, alapítója is, az elmúlt öt év során számos jazzvilágsztárt hívott el hazánkba, akik közül sokakról portré is készült. Pont a fellépés előtti vagy utáni percekben.

Kleb Attila Closer Kiallitas Godot Karacsony Gergely
Karácsony Gergely (B) És Kleb Attila / Fotó: Kocsány Kornél

Most ezekből a mesélő portrékból nyílt kiállítás a Godot Kortárs Művészeti Intézetben. A kiállítást Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr nyitotta meg, de több ismerős arc jelen volt a portrékról, például Erik Truffaz vagy épp – ahogy a fenti fotón is látszik – Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely.

A Népszabadság fotósa volt

Kleb Attila egyébként 1986 óta dolgozik fényképészként. 1991-ben az MTI fotóriportereként kezdte.

A sztárok fotósa, Benedict Evans ad pár tippet egy jó portréhoz

Bendict Evans első és legfontosabb tulajdonságnak a magabiztosságot tartja. Mint mondja, ha a kamera mögött magabiztos valaki, akkor a portréalany is az is lesz. Ezt úgy kezdi, hogy határozott instrukciókat ad alanyának a fotózás kezdetén, amit csökkent, ahogy haladnak a képekkel. – mondja Evans. Evans Angliában született, de jelenleg Brooklynban él.

A Népszabadság fotósaként rengeteg interjúhoz készített képet, itt vetette fel először főszerkesztőjének, Völgyi Verának, hogy szívesen készítene műteremben is portrét alanyairól, hogy ne az interjú közben elkapott gesztikulációk alapján mutassák be az embert. Itt kezdődött a szerelem a portré fotózással és vált mára annak mesterévé, képeivel megnyitva a közönség előtt a rajta szereplő művész lelkét is.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2020. május 10-ig

Helyszín: Godot Kortárs Művészeti Intézet, Budapest

Jegyár: Ingyenes

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.