Március 29-én díszbemutatóval indít jubileumi hónapot a Körúti Színház. A 15. születésnapjához érkezett teátrum büszke lehet: eddig közel egymillióan látogatták az előadásait, és létrejötte legelső percétől a nézők felhőtlen szórakoztatását szolgálja.

A 2004-ben alakult, végleges nevét 2005 óta viselő Körúti Színház kitalálója, szülőatyja és egyben vezetője Galambos Zoltán, aki ’régi motorosnak’ számít a hazai művészvilágban. Amikor a Madách Színházban dolgozott, Ádám Ottó igazgatása alatt, ott tapasztalhatta, ismerhette meg azt a fajta társulati légkört, amit rettentően megszeretett.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az emberek megnézték egymást, tudtak örülni a másik sikerének, barátságok alakultak, alkotó beszélgetések zajlottak nap mint nap. Én is erre vágyom a színházamban. Inkább a színészeimnek keresek darabot és nem fordítva, és azt is megnézem, kinek nem adtam új premiert két-három éve. A bolond lányt Pikali Gerdának vettem elő, a Maude és Haroldot Esztergályos Cilinek[/perfectpullquote]

– mondta Galambos Zoltán. Ádám Ottó távozása után Galambos sem maradt tovább a Madáchban, Pálffy György filmrendezőhöz került gyártásvezetőnek, az összes filmjét vele csinálta. Aztán valahogy visszaszívta a színház világa is, ebből lett a Körúti Színház.

15 Eves Sajto 7
15 Éves A Körúti Színház

Olyan teátrumot álmodott meg másfél évtizede, amelyben főként vidámság és jókedv van, és amiben még a kollégák is szeretik egymást. A Mezítláb a parkban című, világsikerű darabbal indultak, amellyel rögtön elsőre olyan szép sikereket söpörtek be, hogy kiderült: ezt a megkezdett utat bizony nemcsak érdemes, de kell is folytatni! Az igazgató-főrendező remek érzékkel választ azóta is darabokat, amit az egyre növekvő előadásaik illetve nézőszámuk is igazolni látszik – játszanak Budapesten vagy bármerre az országban.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nagyon szeretjük a fővárosi közönséget, ám időközben kiderült, az a karmánk, hogy egészen apró településekre is eljussunk az előadásainkkal. Míg Budapesten egyek lennénk a napi ezer program közül, addig mondjuk Vámospércsen a Körúti Színház előadása az évi három eseményből az egyik[/perfectpullquote]

– tette hozzá Galambos Zoltán.

15 Eves Sajto 3
15 Éves A Körúti Színház

A kezdeti évek egyre növekvő sikerei kapcsán az igazgató-főrendező 2006-ban jutott arra a gondolatra, hogy kellene már egy állandó (fővárosi) játszóhely is – ez lett Pesten a Gutenberg Művelődési Ház. Azon a környéken nőtt valaha fel, szerette magát az épületet, még moziba is járt oda. Egy nap bement hát az akkor még a Nyomdász Szakszervezet tulajdonában lévő épületbe és kibérelte azt tőlük a színháza számára, havi hat-nyolc alkalomra.

Brutális homofób gyilkosság, nigériai nők jogai, autoriter populista vezetők felemelkedése – Indul az Edinburgh Festival 2019

Fergus Linehan, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy az idei programban számos színházi és operaelőadás keres választ művészi eszközökkel olyan aktuális kérdésekre és feszültségekre, mint a környezetvédelem, a nigériai nők jogai vagy az autoriter populista vezetők felemelkedése. – idézte az igazgatót a The Guardian cikke.

Továbbra is járták persze a vidéket, ment is minden szépen, sikeresen. A fővárosi közönség kezdte megismerni és megszeretni a helyet, imádták az előadásaikat, 2008-ban mégis vége lett ennek az idillnek. A nyomdászok ugyanis eladták az épületet egy befektetési csoportnak.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Úgy van minden kikalkulálva, hogy mindig tudom rendezni a kifizetéseket, és bár nem bírok nagy fizetségeket adni művésznek, munkatársnak, mégis mindenki örömmel teszi a maga dolgát, mert ők is úgy imádják a színházat, akárcsak én. Soha nem akartam színész lenni, de négy éve elcsábultam a Katyi rendőr figurájára, és úgy beleszerettem a dologba, hogy azóta benne vagyok két-három előadásban: imádom csinálni! A korom és a testalkatom miatt beskatulyázódtam ugyan a rendőrszerepekbe, de nem bánom![/perfectpullquote]

– mondta őszintén a Körúti Színáz igazgatója.

15 Eves Sajto 2
15 Éves A Körúti Színház

A Körúti Színház repertoárja folyamatosan nőtt az elmúlt másfél évtizedben: eddig több, mint 1500 előadáson tapsolhatott, közel egymillió néző! Ma annyi helyen játszanak, amennyiről induláskor álmodni sem mertek. Időközben bővült a társulat is, amelyben a szakma olyan neves képviselői is ’őstagnak’ mondhatók, mint Koncz Gábor, Koltai Róbert, Kautzky Armand, Esztergályos Cecília, Vándor Éva, Gyebnár Csekka, Makrai Pál, Pusztaszeri Kornél, Mérai Kata, Pikali Gerda, Beleznay Endre.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mindig meghatódom, hogy ezek az emberek, akiket én hatalmas színészeknek tartok, kérdés nélkül jönnek, bárhová hívom őket és a tőlük telhető legjobbat nyújtják estéről estére. Éppúgy a sajátjuknak érzik ezt a színházat, ahogy én. Velem tartanak a kezdetektől, jó emberek, a barátaim – nélkülük nem menne! 15 éve vagyunk az ország, a vidék Színháza. Valódi missziós szándékkal, az igényes szórakoztatásra törekedve, nem csak a felnőtt, de a felnövekvő színházba járó nemzedék szórakoztatását szem előtt tartva járjuk az országot nap, mint nap. Szeretnénk, ha a mi nevünket is megismerhetné a nézők minél szélesebb rétege[/perfectpullquote]

– tette hozzá Galambos.

Díjat alapított a Trafó a legprogresszívebb független színházi előadásoknak Halász Péter-díj néven

A díj odaítélése két körben zajlik. A négyfős válogató csapat az alábbi öt előadást jelölte díjra: 99,6% (Reactor, Kolozsvár.

Budapest számtalan színházi programot, alternatívát kínál. Adott a lehetőség, hogy ma ebbe a színházba menjünk megnézni egy musicalt, holnap meg amabba egy drámát. A fővárosi színházaknak neve van, híre és jelentősége, változatos műsora. De a Pesten kívüli településeken, eltekintve egy-két nagyvárostól, mint például Győr vagy Pécs, nem ilyen sokoldalú a helyzet. Gyakran kell elutazni 30-50 kilométerre, a legközelebbi nagyvárosba, ahol kőszínház van és ott talán nem is olyan sokszínű a paletta.

15 Eves Sajto 5

Ehhez a mindennapokban gyakran nem adottak a lehetőségek, még ha van is kedve és energiája az embernek. És akkor még szóba sem hoztuk az anyagi körülményeket. Így szép lassan a színházba járás vágya megszűnik, elszoknak tőle vagy igazán soha nem is jutnak hozzá.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A miénk a megtisztelő feladat, hogy ezeknek az embereknek megmutassuk, igenis vannak olyan színészek, akik elmennek messzire is hozzájuk, értük, mert az ő töretlen szeretetük épp olyan értékes, mint a fővárosi közönségé. Nekik csakúgy megéri minden este csodát tenni és nagyon őszinték vagyunk, ha azt mondjuk, hogy élvezzük ezt a kitüntetett szerepet[/perfectpullquote]

– jegyezte meg a Körúti Színház igazgatója.

Für Anikó is Psota Irén-díjas Hegyi Barbara és Hernádi Judit után

Psota Irén (1929-2016) emlékére Almási Éva, a nemzet színésze hozott létre alapítványt, amely minden évben díjat adományoz annak a színésznek, akinek színpadi sokszínűsége, tehetsége, kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltónak bizonyulnak. A nemzet színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nevét viselő díjra minden magyarországi színház állíthat jelöltet.

Ma a Körúti Színház 20 felnőtt-, és 10 gyerekdarabbal, valamint egy színházi beavató foglalkozással járja az országot. Mindenféle műfajból játszanak, de főleg vidámat – az igazgató-főrendező szerint ez indulástól koncepció. Galambos Zoltán azonban mindig tesz a művekbe pár komoly jelenetet is, ami egyfajta értékes emberi tartalmat is hordoz, hogy az élmény ’ne csak a ruhatárig tartson’. A Körúti Színház programját ezen a linken olvashatod.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.