Kövér László, a magyar Országyűlés elnöke rosszul lett a repülőgépen, így kényszerleszállást hajtottak végre Varsóban.

Kövér László összeesett a repülőgépen, ezért szálltak le Varsóban. Az elnököt megvizsgálták, majd folytatta útját Budapest felé.

Kövér László Összeesett Kövér László Kórház
Kövér László, Az Országgyűlés Elnöke / Fotó: Mti

noviny.sk arról számolt be, hogy Kövér László rosszul lett a szlovák kormány különgépén, ezért a repülő kényszerleszállást hajtott végre Varsóban. A lap úgy tudja, a házelnököt orvosi vizsgálatoknak vetették alá, hogy kiderüljön, folytathatja-e a repülőutat.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke este negyed 10 után azt nyilatkozta: elővigyázatosságból, Kövér múló rosszulléte miatt szakította meg az útját a repülő. Azt is hozzátette: a házelnök jól van, hazaérkezett Budapestre.

noviny.sk riportere szintén a gépen utazott, ő adott hírt elsőként Kövér rosszullétéről. Azt ő sem tudta megmondani, hogy elővigyázatosságból landoltak a tervezettnél hamarabb, vagy komolyabb a baj. A bumm.sk szlovák kormányzati forrásra hivatkozva azt írta, Kövér László összesett a gépen.

Molnár Piroska: Nem hiszem, hogy Kövér Lászlót bárki is komolyan venné

Interjú adott Molnár Piroska a Magyar Narancsnak, amelyben többek között arról is beszélt, hogy annak idején miért csatlakozott a Krétakör kezdeményezéséhez. Ez akkor történt, amikor Kálomista Gábor a Hír Tv-ben becsmérelte Schilling Árpád rendezőt. Akkor a társulat azt kérte, tegye fel a kezét az a néző, aki kettőnél több, Schilling Árpád rendezte darabot látott életében, és abból az egyik tetszett is.

A szlovák különgép Kazahsztánból tartott Szlovákia felé, mikor kényszerleszállást hajtottak végre. Kövér, ahogy a szlovák parlamenti elnök is, egy hivatalos látogatáson vett részt Kazahsztánban, reggel még az ottani fővárosban koszorúzott. A TA3 úgy tudja, hogy a szlovák házelnök kérte a kényszerleszállást. A bumm.sk szerint, miután kiderült, hogy Kövér már jobban van, Andrej Danko szlovák házelnök adta ki az utasítást, hogy a kormánygép Budapest felé induljon.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.