A Bookline évvégi toplistájából kiderül, hogy az év utolsó hónapjában inkább régi kedvenceinkből válogattunk. Sőt, ajándékba is azokat a könyveket adtuk, amiket már olvastunk és szerettünk. Olvashattunk sikerről, mesélhettünk szépeket és főzhettünk finomakat, sőt egészségeseket is. Az első helyen újrázott Kimi Räikkönen, a második helyre Michelle Obama robbant be. A harmadik helyet Kepes András regénye szerezte meg.

Ők a dobogó három helyezettje

Egy szigorú szabályrendszerű verseny és annak kevésbé szigorú, de annál izgalmasabb szereplőjét mutatja be az Ismeretlen Kimi Räikkönen. A Forma-1 világának egyik legismertebb és legnépszerűbb sztárját mutatja be az egyik legnagyszerűbb mai finn prózaíró, Kari Hotakainen, egy stílusával is magával ragadó irodalmi műben. A könyvben egy szerény származású – és a sztárallűröket máig is szerényen kerülő – embert ismerhetünk meg.

Az Egyesült Államok egykori first ladyjének személyes hangú, átütő erejű és inspiráló önéletrajza, az Így lettem lett a Bookline sikerlistájának második helyezettje.

Michelle Obama most először mesél házasságáról, arról, miként próbált egyensúlyt teremteni a munkája és a családi élet között.

Beavatja az olvasókat az elnökválasztás kulisszatitkaiba, és ír arról is, hogyan élte meg a népszerűség terhét és a kritikákat a kampány során.

1280
Kepes András Istenek És Emberek Között Címmel Jelentetette Meg Új Regényét / Fotó: Kisalföld

Kepes Andrást mára nem mint ismert tévés személyiséget kell bemutatnunk, hanem mint írót. A szerző a nagy sikerű Világkép után most újra regénnyel jelentkezett az olvasók nagy örömére. Az Istenek és emberek ma játszódik Svájcban, a hegyek között, egy luxusvillában. A három magyar házaspárt, a történet hőseit látszólag a fenyegető természet ejtette csapdába, valójában a hatalom, a kapzsiság, az emberség és a párkapcsolat kelepcéjében vergődnek. A szerző műve az e-könyvek között is előkelő helyen szerepel.

Ezek a legolvasottabb könyvek szeptemberben, Paulo Coelho Hippije 3., Simon Márton máris 7.

Líra és Líra-Móra boltok összevont sikerlistát adott ki. Ebből kiderül, mit olvastak szeptemberben a magyarok; Paulo Coelho kétszer is felfért, és A magyar helyesírás szabályai az egyik legkelendőbb. De a még nagyon ropogós Rókák eskövője, Simon Márton harmadik kötete máris szerepel a toplistán.

A szakácskönyv sosem megy ki a divatból

A karácsonyi időszak lehetőséget ad, hogy nagyokat főzzünk. Több szakácskönyv is felkerült a legkeresettebb könyvek közé. Borbás Marcsi Magyarország finom című érzelmekkel átszőtt új könyve egy gasztronómiai útikönyv azoknak, akiket nemcsak hazánk legfinomabb ételei nyűgöznek le, hanem az ízek és a tájak varázslatos összhangja is.

Fördős Zé ismét egy nagyon népszerű témával rukkolt elő; Olasz kaják című új szakácskönyvében isteni olasz étkek receptjeit mutatja meg olvasóinak.

Vannak benne igazi klasszikusok, Amerikába vándorolt olaszok kamu kajái, meg természetesen a gasztrofenegyerek saját receptjei is, amiket olasz utcák, emberek, éttermek, tengerpartok és piacok ihlettek az elmúlt évek során. Megúszós pasták, laza és cuccos olasz ebédek, pizzaféleségek és hamisítatlan olasz édességek receptjeiből főzhetünk kedvünkre.

Fz
Fördős Zé / Fotó: Habostorta

Vrábel Krisztina főzési stílusa nem véletlenül lett népszerű a fogyókúrázók és az egészséges életmód híveinek körében. Könnyen elkészíthető receptjeit követve, egyszerűen beszerezhető alapanyagokból készíthetünk igazán finom és nem utolsósorban egészséges étkeket. A 160 grammos szénhidrátdiétában szereplő receptek segítségével száműzhetjük a feldolgozott élelmiszereket és az adalékokat. Nagyon mai, nagyon gyors, nagyon egészséges.

Gyerekkönyvet a fa alá!

Karácsony az az ünnep, amit könyvekkel ünnepelünk és a család legkisebb tagjait is megörvendeztetjük új olvasnivalókkal. Sok különleges gyerekkönyv került fel a legkeresettebb könyvek listájára. Al Ghaoui Hesna, a haditudósításairól ismert, immár kétgyermekes riporter, saját rajzaival illusztrált, új könyvében a Holli a hősben, egy csodás történet mellett, egyszerű gyakorlatok és egy könnyen megjegyezhető bátorságinduló segítségével nyújt erőt a gyerekeknek a nehéz helyzetekre, hogy bátran és magabiztosan nézhessenek szembe a kihívásokkal.

„Tanuljuk meg erőforrásnak használni a félelmet” – Tudósítás Al Ghaoui Hesna Holli, a hős kötetéről

A haditudósításairól ismert riporter saját rajzaival illusztrált könyvével, a Holli, a hős című mesekönyvvel kíván segíteni a gyerekeknek, hogy helytálljanak a nehéz helyzetekben, bátran és magabiztosan szembenézzenek a kihívásokkal. Az októberi Margó Fesztiválon Hesnával Szél Dávid pszichológus és Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány alapítója beszélgetett.

Varró Dániel Szomjas trollja továbbra is az olvasók kedvence, novemberben a Szívünk rajta szakmai zsűrijének tetszését is elnyerte. A gyerek-, gyereknevelési- és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el négy évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta programját, hogy megkönnyítse a szülők könyvválasztását.

A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami decemberben a Szívünk rajta program szakmai és gyerekzsűrije szerint Igaz Dóra Egy fiú a csapatból című könyve lett.

A szakmai csapat részéről Farkasházi Rékát lenyűgözte a könyv. „Nehéz szavakat találni a könyv olvasása után. Noha pont az a célja, hogy kimondja a sokszor ki nem mondott, elhallgatott történeteket. Nagyszerű, hogy megszületett Igaz Dóra regénye a Holokausztról. Gondolatébresztő, nagy beszélgetésre invitál. Tabukat döntöget. Fontos könyv.”

Bookline nyomtatott Top50 lista

pozíció szerző cím kiadó változás …napja a listán
1 Kari Hotakainen Az ismeretlen Kimi Räikkönen Helikon Kiadó 0 45
2 Michelle Obama Így lettem HVG Könyvek kiadó új 24
3 Kepes András Istenek és emberek Libri Könyvkiadó -1 67
4 Szabó Magda Csigaház Jaffa Kiadó 7 39
5 Borbás Marcsi Magyarország finom StratComm Kft. 1 52
6 Yuval Noah Harari 21 lecke a 21. századra Animus Kiadó 4 79
7 Yuval Noah Harari Sapiens Animus Kiadó 15 391
8 Fábián Janka A rózsalugas Libri Könyvkiadó -4 53
9 Nyáry Krisztián Írjál és szeressél Corvina Kiadó -4 53
10 George R. R. Martin Tűz és vér ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT. 7 40
11 Jeff Kinney Egy ropi naplója 13. – Hóháború Könyvmolyképző Kiadó Kft. új 19
12 Barabási Albert-László A képlet Libri Könyvkiadó 1 118
13 Náray Tamás Zarah öröksége Libri Könyvkiadó -10 54
14 Al Ghaoui Hesna Holli, a hős Bookline Könyvek új 27
15 Stephen King, Owen King Csipkerózsikák Európa Könyvkiadó -6 49
16 Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors Kulcslyuk Kiadó új 20
17 Leiner Laura Maradj velem L&L Kiadó -9 74
18 Schäffer Erzsébet Ezüstróka Central Médiacsoport Zrt. 1 40
19 Jonas Jonasson A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik Athenaeum Kiadó -7 55
20 Fördős Zé Olasz kaják Lunchbox Produkciós Kft. -6 51
21 Yuval Noah Harari Homo Deus Animus Kiadó 7 394
22 Bödőcs Tibor Addig se iszik Helikon Kiadó 13 60
23 Edith Eva Eger A döntés Libri Könyvkiadó -5 55
24 Náray Tamás Zarah Libri Könyvkiadó 3 51
25 Ma is tanultam valamit 3. INDEX.HU Informatikai Zrt. új 23
26 Vavyan Fable Mennyből a húsvét – puha kötés Fabyen Kiadó -19 52
27 Dan Brown Eredet Gabo Kiadó 30 44
28 Anna Politkovszkaja Orosz napló Athenaeum Kiadó új 23
29 Müller Péter Vallomás a szerelemről Rivaldafény Kiadó 0 71
30 444 jó hely Budapesten Magyar Jeti Zrt. új 24
31 Vámos Miklós Legközelebb majd sikerül Athenaeum Kiadó -6 76
32 Peter Wohlleben A fák titkos élete Park Kiadó -2 142
33 Stöckert Gábor Ma is tanultam valamit INDEX.HU Informatikai Zrt. új 18
34 Szentesi Éva Pedig olyan szépen éltek Libri Könyvkiadó -8 77
35 Walter Isaacson Leonardo da Vinci Helikon Kiadó új 20
36 J. K. Rowling Harry Potter és a Bölcsek Köve Animus Kiadó 8 59
37 Varró Dániel A szomjas troll Jelenkor Kiadó -13 65
38 Hofi megmondja Corvina Kiadó új 28
39 Leiner Laura Ég veled L&L Kiadó -8 72
40 Rick Riordan Olimposz vére Könyvmolyképző Kiadó Kft. új 14
41 Beck Andrea A Titoktündér Beck & Partners Mi. Kft. -8 235
42 Jamie Oliver 5 hozzávaló Park Kiadó új 23
43 Margaret Atwood A Szolgálólány meséje Jelenkor Kiadó 10 39
44 Koltai Róbert Sose halok meg? Jaffa Kiadó új 24
45 Marly, Michelle Coco Chanel és a szerelem illata Kossuth Kiadó új 30
46 Bartos Erika Pest szíve Móra Könyvkiadó -23 110
47 Vrábel Krisztina 160 grammos szénhidrátdiéta – Villámgyors vacsorák Central Médiacsoport Zrt. új 21
48 Tomor Anita Sugar Daddy Pyrus Kiadó új 27
49 J. K. Rowling Harry Potter és a titkok kamrája Animus Kiadó új 21
50 Elena Favilli, Francesca Cavallo Esti mesék lázadó lányoknak Móra Könyvkiadó új 11

 

Bookline e-könyv Top10 lista

pozíció szerző cím kiadó változás …napja a listán
1 Yuval Noah Harari 21 lecke a 21. századból Animus Kiadó 1 78
2 Yuval Noah Harari Sapiens Animus Kiadó 4 391
3 Elena Ferrante Aki megszökik és aki marad Park Kiadó új 25
4 Kari Hotakainen Az ismeretlen Kimi Räikkönen Helikon Kiadó új 31
5 Kepes András Istenek és emberek Libri Kiadó -4 60
6 Jonas Jonasson A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik Athenaeum -2 61
7 Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem Magvető új 7
8 Michelle Obama Így lettem HVG Könyvek új 10
9 Tomor Anita Sugar Daddy Pyrus Kiadó új 15
10 Anna Politkovszkaja Orosz napló Athenaeum új 16

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.