A BBC összeállított egy listát, amelyben a világ 100 legjobb női rendezőt rangsorolja. A nívós listán két magyar is helyet kapott: Enyedi Ildikó és Mészáros Márta.

A 100 legjobb, női rendező által készített film listáját közölte nemrég a BBC, melyen két magyar név is szerepel. Enyedi Ildikó a 2017-ben készült Testről és lélekrőlMészáros Márta pedig 1975-ös Örökbefogadás című filmjével került be a válogatásba.

Enyedi Ildikó Mészáros Márta Legjobb Női Rendezők
Enyedi Ildikó (B) És Mészáros Márta (J) / Fotó: Film.hu

A BBC 384 filmes szakembert kérdezett meg, ennek alapján állt össze a 100-as lista.

Enyedi Ildikó új filmjének főszereplője, Léa Seydoux szerint megrendítő Füst Milán regénye

A film Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett A feleségem története című regénye alapján készül. Enyedi Ildikó rendező a produkció keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a regény túllóg az irodalom és az elmondott történet határain, az élet alapkérdéseivel foglalkozik.

Az első helyezett a Jane Campion által rendezett Zongoralecke, ezt Agnès Varda Cléo 5-től 7-ig, valamint Chantal Akerman Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. I-II. című filmje követi a dobogón.

Mészáros Márta filmjeit vetítik a New Yorkban és a Berlinalén

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg a napokban a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) a restaurált filmek fesztiválját To Save and Project – The 16th MoMA International Festival of Film Preservation címmel. A rangos válogatásba meghívást kapott Mészáros Márta Ők ketten című 1977-es filmje is, amely két nagyon különböző nőalak kapcsolatát és házasságát ábrázolja.

Enyedi filmje a 73., Mészárosé pedig a 97. heyen végzett.

A BBC egyébként több listát is összeállított. A világ 100 legjobb regényről szólóval, amelyek átformálták a világot, mi is átfogóan foglalkoztunk. Itt foglalkoztunk a TOP10 identitáskereső regénnyel, itt a TOP10 szerelmes regénnyel, itt a TOP10 fantasy regénnyel, itt a TOP10 politikai regénnyel, itt a TOP10 társadalmi regénnyel és itt pedig a TOP10 kalandregény.

Egy év eleji felmérés szerint Hollywoodban egyre kevesebb női rendezőt foglalkoztatnak. 2018-ban a 250 legnagyobb bevételű hollywoodi produkciónak mindössze 8 százalékát rendezték nők.

A 21. alkalommal közzétett jelentés rámutat, hogy egy évvel korábban, 2017-ben még 11 százalékos volt a női rendezők részvétele a legnagyobb bevételű hollywoodi produkciókban. A tavalyi adat azért is meghökkentő, mivel közben úgy tűnt, elindult valamiféle elmozdulás a filmiparban a női egyenjogúság felé.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.