Trapézgatya, szabadszerelem és bombazenék – Woodstock hallatán ezek a szavak jutnak elsőként eszembe. Pedig 1969 augusztusában nem lehettem ott Bethelben, hiszen akkoriban még egy huncut gondolat sem voltam. Mégis kora tinédzserkorom a legendás Woodstocki Fesztivál bűvöletében telt. Barátnőimmel tátott szájjal bámultuk a fesztiválon készült felvételeket és rongyosra hallgattuk kedvenceinket magnókazettákon: Janis Joplint, Jimi Hendrixet, Joan Baezt. Bárcsak mi is ott bulizhattunk volna azon az ikonikus fesztiválon, ami a mai napig fogalom a popkultúra történetében!

Béke, szeretet, zene

Manapaság teljesen természetes, hogy az emberek fesztiválokra járnak. Ha maradunk Magyarországon, annyi jó zenei fesztivál közül válogathatunk idehaza is! Ha csak a legjobbakra akarunk elmenni, talán éves szabadságunk is kevés lenne rá. Sokuknak már évtizedes hagyománya van: a VOLT idén 27 éves, a Sziget pedig elképesztően nagy és nemzetközi buliipari monstrummá vált az évek során. Ha pedig külföld, a Primavera Soundtól a Loveboxon és a Glastonbury-n át a Coachelláig reménytelen felsorolni is a jobbnál jobb fesztiválokat.

Mégis, ha lenne rá lehetőségem – mert mondjuk valaki feltalálja gyorsan az időutazást –, a Woodstocki Fesztiválra mennék el a legszívesebben.

Ötven évvel ezelőtt több mint négyszázezer ember kelt útra, hogy három napot a béke és a zene jegyében töltsön el a New York állambeli Bethelben, Max Yasgur 600 hektáros tejtermelő farmján, 1969. augusztus 15. és 18. között.

Woodstock minden bizonnyal azok számára sem ismeretlen fogalom, akik a fiatalabb generáció tagjai közé tartoznak. A hivatalos nevén Woodstock Music & Arts Fairt egy olyan évtized végén rendezték meg, amikor Amerikát súlyos társadalmi válságok, politikai nyugtalanságok sújtották.  Gondoljunk csak a szegregációra vagy a vietnámi háború elleni tiltakozásokra! A Woodstocki Fesztivál voltaképpen a béke, a szabadság és a zene örömünnepét jelentette.

No Title

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

“Woodstock 1969-ben a fiatalok válasza volt arra az időszakra és azokra a körülményekre, amelyekkel szembesültünk” – mondja Michael Lang, az ötven évvel ezelőtti fesztivál egyik szervezője.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Bebizonyítottuk, hogy lehetséges békében és önzetlenül együttélni. Woodstock szerte a világon reményt adott az embereknek, és szerintem ezért maradt releváns mai is   [/perfectpullquote]

– teszi hozzá.

Sár, meztelenkedés és rock & roll

Pedig már akkor sem ment minden zökkenőmentesen. Hatalmas dugó alakult ki a Bethel felé vezető úton, jelentős csúszással kezdődött a fesztivál, és komoly technikai problémákkal kellett megküzdeni a backstage-ben.

Joe Crocker
Joe Cocker / Fotó: Standard.co.uk / Rex

Ráadásul az időjárás sem volt kegyes a hippikhez: a zuhogó eső többször is megakasztotta a koncerteket. Számtalan felvétel örökíti meg a sárban dagonyázó résztvevőket. A fesztiválozók kedvét azonban a nehéz körülmények sem szegték.

Minden idők egyik legnagyobb rockzenei fesztiválja jött össze, ahol jókedvűen, felszabadultan, atrocitások nélkül több mint négyszázezer ember bulizott együtt.

Sokan anyaszült meztelenül.

Woodstock a ’60-as évek végének kulturális mérföldköve lett. Elképzelni sem tudom, milyen fantasztikus lehetett a The Who koncertje, vagy amikor Joe Cocker elénekelte a With A Little Help From My Friends-et vagy Janis Joplin a Try-t (Just a Little Bit Harder)!

Hogyan tombolt többszázezer ember a Blood Sweat and Tears, a Jefferson Airplane vagy Crosby Stills Nash & Young számaira Bethel füves területén. Egész biztosan mámorító volt. És nem csak azért, mert fűből sem volt hiány.

Janis Joplin- Try (Live at Woodstock, 1969)

Janis sings Try at the world’s most famous music festival with her Kozmic Blues Band.

A Rolling Stone által összeállított 50-es listán a 19-ik helyen Woodstock szerepel azon pillanatok között, amelyek megváltoztatták a rock and roll történelmét (50 Moments That Changed the History of Rock and Roll). Nem indokolatlanul.

Woodstock szellemisége

Woodstock hangulatát jól visszaadja a fesztiválról 1970-ben Michael Wadleigh által készített dokumentumfilm, ami egyébként Oscar-díjat nyert. A vágói feladatokat többen magukra vállalták, köztük Martin Scorsese.

Közben a „Woodstock-generáció” felnőtt, mégis mindaz, ami ’69 augusztusának közepén Bethelben történt, vitathatatlanul hatással volt nem csak az amerikai popkultúrára. Woodstock lényegében ma is egyet jelent a hippi etikával, ami többek között az 1970-ben debütáló Glastonbury Fesztivált is formálta.

Régészek hippi kincseket keresnek Woodstockban

1969 augusztus közepén több mint 400.000 ember zarándokolt el Bethelbe, a New York állambeli kisvárosba, hogy élőben láthassa többek között Jimi Hendrix-et, Janis Joplint, Jim Morrisont és a The Doors-t és a Blood, Sweat and Tears-t. A Woodstocki Fesztiválon az extatitikus hétvégén a jófajta zene mellett LSD-ből és marihuánából sem volt hiány.

Számtalan popkulturális vonatkozása közül egyet emelek ki, ami 2017-hez köthető. Lana Del Rey  Coachella  –  Woodstock in My Mind című számában az Észak-Korea és az USA közti feszültség miatti aggodalmának adott hangot, amikor Coachellán járt. Egyúttal arról a nosztalgiáról is beszélt, amelyet a fesztivál jelképez: Woodstock a béke szimbóluma.

Szeretetre méltó hippitörvények

Az ötvenedik évforduló kapcsán az én nosztalgiám a serdülőkoromba repít vissza, amikor engem is elkapott a hippiláz. A ’90-es években egy pillanatra visszatért a retró. Megnövesztettem a hajam, elkezdtem hordani anyám korábban kiröhögött trapéznadrágjait és büszkén hirdettem a flower-powert. Janis Joplint és Jimi Hendrixet nyomattam. Teljesen odavoltam attól a szlogentől, hogy: „Make love not war”, noha gyakorlati hasznát még nagyon fiatal korom miatt nem vettem. És egyszerűen nem értettem, hogyan lehetséges olyan felnőtt, aki ezzel nem ért egyet.

08 Woodstock Slider New3
Pillanatkép Woodstockban / Fotó: A Woodstock 50 Hivatalos Weboldala

Hippikorszakom aztán ahogy jött, el is múlt. Emléke azonban kitörölhetetlenül velem marad. Helyét egy újabb rajongás vette át: a szerelem Axl Rose és Slash iránt. Mára ez is elmúlt, de a nosztalgia megmaradt. Egykori Guns N’ Roses-rajongóként ezért nem volt számomra kérdés, hogy ott a helyem a bécsi Ernst Happel Stadionban az újraélesztett zenekar koncertjén. 2017 júliusában ötvenötezer emberrel együtt énekeltem a Sweet Child O’ Mine-t és könnyeztem meg a November Raint.

Elnéző mosollyal gondolok vissza tinédzser éveimre. Jól érzem magam ezen a képzeletbeli zenei nosztalgiavonaton.

Szívesen elmennék Woodstockba is. Erről a mozdonyról azonban, úgy tűnik, le kell szállnom, noha Michael Lang elhatározta, hogy méltó emléket állít annak a forró ’69-es nyárnak. Legalábbis ezt ígérte még az év elején tett bejelentésében.

Lehet-e történelmet írni másodjára is?

A tervek szerint Lang Woodstock 50 névvel hatalmas születésnapi bulival akarja megünnepelni és megismételni az ötven évvel ezelőtti zenetörténelmet. Sokáig úgy tűnt, nem ismer lehetetlent és összerántja az évtized fesztiválját.

Igencsak ambiciózus a tervezett lineup: a Woodstock 50 Jay-Z, The Killers, Imagine Dragons,  Miley Cyrus, Robert Plant és a Pussy Riots mellett olyan művészeket is színpadra állítana, akik a legendás fesztiválon felléptek ötven évvel ezelőtt.

Ha összejön, a Dead & Company, Santana, David Crosby,   Melanie, John Sebastian, Country Joe McDonald, John Fogerty, Hot Tuna és Canned Heat élő zenéjére bulizhatnánk idén augusztus 16. és 18. között Watkins Glenben. Ha…

01 Woodstock Slider New1
Úton Woodstock Felé / Fotó: A Woodstock 50 Hivatalos Weboldala

Napról napra kétségesebb a Woodstock 50 sorsa. Az utóbbi hetekben-hónapokban rengeteget lehetett arról olvasni, hogy a befektetők kihátrálása miatt nincs meg a fesztivál megrendezéséhez szükséges anyagi háttér. Jogi csatározások, üzengetések és engedélyeztetési problémák árnyékolják be az ötvenedik évfordulót. Pedig már csak 37 nap van hátra. Arról nem is beszélve, hogy riválisa is akadt a megemlékezésnek a Live Nation részéről. A Woodstock 50-re a mai napig nem kezdték meg a jegyárusítást, és kétségessé vált, lesz-e bármi is Michael Lang szülinapi tervéből. Kár. Pedig ezúttal ott lennék Woodstockban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet