Marno János költőnek, írónak adományozta a Tiszatáj-díjat a Tiszatáj folyóirat szerkesztősége, egyetértésben a lap fenntartásáért felelős kuratóriummal.

Közleményükben felidézték: a szerkesztőség 1992 óta, néhány alkalmat kihagyva, évente választ díjazottat a folyóirathoz kapcsolódó szerzők köréből. Az utóbbi évek díjazottjai Kiss Anna, Háy János, valamint Petőcz András voltak. A 2018-as díjat csütörtökön adták át a szerzőnek otthonában.

Marno János Irodalmi Jelen
Marno János Tiszatáj-Díjas Költő / Kép: Irodalmi Jelen

Mint írták, a Tiszatáj oldalain a nyilvános pályakezdése, vagyis 1988 óta jelen lévő Marno János a kortárs magyar költészet egyik legfontosabb alkotója. Olyan költői műhely létrehozója és fenntartója, amely “a változó irodalmi divatoktól érintetlenül mélyül el a vers valódi figyelmét megérdemlő problémákban” – fogalmaztak.

Olvass bele Beck Zoli, a 30Y zenekar frontemberének kisprózájába!

Láttuk már a frontembert A meghalni a színpadon, de a Rájátszás projektben is Jelenkor folyóirat májusi számában két kisprózát is publikált Beck Zoli. Az online is olvasható, pult című kisprózát ajánljuk. Háy János oldalán. Most viszont egy másik oldalát is megmutatja – újból. nagyon néz a gyerek. minek néz.

Marno János az elmúlt évtizedekben változatos műfajú (költészeti, drámai, értekező prózai) megjelenésekkel gazdagította a Tiszatájat. A szerző legutóbbi könyvei több fontos darabját – így a Szereposzlás című 2018-as kötet címadó versét – is a Tiszatáj folyóirat közölte.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.