Martin Scorsese legújabb mesterműve jóval több, mint a maffiafilmek összegzése. Az Írrel a gengszterfilmek bibliáját készítette el, amelyben szinte minden klasszikus elem előkerül, amit Scorsese eddigi életművéből már ismerünk. A digitálisan megfiatalított maffiózók újra megmutatják, hogy hosszú az út a hűségtől az árulásig. 

Az alvilág szobafestői

A leghatékonyabban igazán vérrel lehet festeni. Jól tudja ezt Frank Sheeran is, aki minket, nézőket is cinkosává avat bűneiben, amikor három és fél órás történetét elmeséli. A korántsem légből kapott sztori az amerikai alvilág egyik legcsendesebb bérgyilkosáról jónéhány Kékfényt megtölthetne. Sheeran valódi gengszter volt, aki csak halálos ágyán szabadult hosszú időn át őrzött titkaitól.

Giphy 2
Legendák / Forrás: Giphy

Frank történetét elsőként a nyomozóból lett író, Charles Brandt írta meg Hallom, szobafestő vagy című  bestsellerében. E könyvre támaszkodva készítette el Martin Scorsese gengszterfilm-tanulmányát, Az írt. Frank Sheeran (Robert De Niro) teljes életútját látjuk, aki a második világháború után szállítói munkából él, mellékesként pedig megbízóitól sikkasztgat időnként. Így figyel fel rá a maffiafőnök, Russ Bufalino (Joe Pesci), aki hamar felkarolja.

Útja pedig innen egyenesen a legendás szakszervezeti vezérhez, Jimmy Hoffához vezet (Al Pacino), akinek testőrévé és jobbkezévé avanzsál.

A film a fókuszpontot a hatvanas-hetvenes évek amerikai történelmének mérföldköveire helyezi. A kubai rakétaválság, Kennedy meggyilkolása, valamint Jimmy Hoffa eltűnése fontos momentumai a történetnek. Pláne, hogy hősünk ezen emlékezetes események szinte mindegyikében tevékenyen közreműködött.

A bizalom köre

A történelem és a bűnözők világának kapcsolatrendszere színpompás, dinamikus tájképként tárul elénk. A kompozíció középpontjában a karaktereket látjuk, egymással való kapcsolataikra fókuszálunk. A barátságok és árulások sora vezeti szemünket. Ez a vezérmotívum persze nem csupán Scorsese kedvelt dramaturgiai eszköze. A legtöbb ismert gengszterfilmből emlékezhetünk hasonló konfliktusforrásra.

Giphy 3
Öreg Gengszter Nem Vén Gengszter / Forrás: Giphy

Sheeran, Bufalino és Jimmy Hoffa hullámzó emberi viszonyait kísérhetjük végig a történelem viharain át: látjuk a bizalom körét zárulni és megszakadni. Scorsese jól ismeri a lojalitás, a testvériség és árulás világát, ezt tudjuk az Aljas utcákból vagy a téglából.

Míg az erőszakhoz vezető utat hosszan mutatja be és a kulminációs pontok kidolgozottak, az akciójelenetek rövidek és viharosak.

Az öreg harcosok visszatérnek

A Russ Bufalinot alakító Joe Pesci játéka igazi meglepetés. Ezúttal a Nagymenőkben látott mérges és kicsi bűnöző figurájának tökéletes ellentétét hozza. Bölcs, öreg gengsztert alakít parádésan, kiváltképp amikor a saját tolószékes, megöregedett verzióját játssza ijesztő hitelességgel.

Giphy
Egyszer Sármőr, Mindig Sármőr / Forrás: Giphy

Scorsese és De Niro teremtettek már együtt antihősöket a Dühöngő bikában, a Casinoban vagy az Aljas utcákban. Mégis Frank Sheeran alakja lehet a legijesztőbb mind közül, hisz látszólag egyáltalán nincsenek érzelmei. Katona, aki teszi a dolgát és megbánás nélkül, szenvtelenül meséli el tetteit.

Frank családtagjaival többnyire háttérszereplőkként találkozunk, de egy hangsúlyos jelenetsor végigkíséri a filmet. Legkisebb lánya, Peggy végignézi, ahogy apja agyonveri a zöldségest, aki korábban tiszteletlenül viselkedett vele. Ez az incidens szakítja el később Franket nemcsak Peggytől, de egész családjától.

Hosszú utat járt be Al Pacino is a Sebhelyesarcútól Jimmy Hoffa megformálásáig. Hoffa itt erősen emlékeztet a kiöregedett Tony Montanara. Al Pacino elsőre szinte felismerhetetlen Hoffaként, inkább csak heves temperamentuma és hangja hitelesíti. Talán ő az egyetlen karakter a nagy öregek közül, akinek csupán a külsején hagyott nyomot az idő, vérmérséklete egy fiatal bűnözőé is lehetne.

Az idő ellen nincs orvosság

Az idő múlása az, amin a még gyerekcipőben járó de-ageing visszafiatalító-technológia egyelőre nem tud látványosan változtatni. Robert De Niro már akkor öregnek tűnik, amikor az első jelenetek egyikében a német katonákkal megásatja saját sírjukat.

Giphy 1
A Megfiatalított (?) De Niro / Forrás: Giphy

Az akciójelenetekben pedig olyan komótosan lopakodik, mintha egy új Apádra ütök-rész após szerepében látnánk osonni. A megfiatalított szereplők hangja és mozgása általában véve rendkívül öreges, a fiatalított maszkok már-már komikusan hatnak.

A technológiai kísérletnek köszönhetően a szereplők és a környezetük is túlszínezetté, meseszerűvé válik. Meg-meghökkenünk, amikor egy erősen megfiatalított archoz idős hang és személyiség társul.

A de-ageing ígéretes találmány, de egyelőre inkább árt, mint használ magának a filmnek, bár nyilván a kísérlet fontos és érdekes tényező.

Gengsztertanulmány

Az ír szekvenciái és jelenetei kvázi filmek egy másik filmben, a flashbackek flashbackjei. A narráció és a vásznon látott jelenetek végig remekül kiegészítik egymást, egyensúlyban működnek a három és félórás játékidő alatt.

Irishman
Fogod? / Forrás: Giphy

Frank szűkszavú magyarázatai csak a képet látva nyernek értelmet, így feltárul a sorok közti jelentés. Ez főleg Scorsese régi vágó munkatársa, Thelma Schoomaker és a forgatókönyvíró, Steve Zaillian érdeme.

A zene is ismerős lehet azoknak, akik jártasak a gengszterfilmekben. A Still of The Night fülbemászó dallamai végigkísérik a filmet.

A sokszereplős, zenés bulijelenetek pedig inkább A Wall Street farkasát idézik, mint a Taxisofőr vagy az Aljas utcák zötyögős, kézikamerás képeit. Persze ez nem véletlen, hiszen Robbie Robertson zeneszerző és Rodrigo Prieto operatőr Scorsese veteránjai, mindketten korábban a Wall Street farkasában is nyomot hagytak.

Digitális újjászületés, avagy az örök élet dilemmája Hollywoodban

A különböző technológiák folyamatos változása világszerte egyre több szakmát fenyeget, ez alól a művészeti területek sem jelenthetnek kivételt. Elég felidézni az idén tavasszal létrehozott A.I. Gemini nevű robotot, amely akár neves festőművészeket is megszégyeníthetne a tusfestés területén. A szórakoztatóipar technológiája pedig érzékelhetően arra irányul, hogy digitális szereplőket hozzon létre, akik versenyre kelnek az élő szereplőkkel.

A de-ageing okozta szépséghibáktól eltekintve Az ír minden valószínűség szerint mesterműként vonul be a filmtörténetbe.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.