Elhunyt Huszár Tibor akadémikus, a magyar szociológia újjáteremtője, 90. életévében.

Életének kilencvenedik évében elhunyt Huszár Tibor akadémikus, Széchenyi-díjas szociológus, a magyar köz- és tudományos ismert szereplője, írja a HVG. Kutatásait elsősorban az erkölcs és tudat, az értelmiségszociológia és a történelemszociológia területén végezte. Az ELTE Szociológiai Intézetének alapítója, és 1983 és ’92 között igazgatója. Számos meghatározó mű szerzője.

Meghalt Huszár Tibor Szociológus
Huszár Tibor Szociológus / Fotó: Bibó Társaság Youtube-Csatornája

1949-től a moszkvai Lenin Intézetben folytatott pedagógiai, pszichológiai és logikai tanulmányokat. 1953-ban diplomázott. 1957 és 60 között a budapesti József Attila Gimnázium tanára. 1960-ban került az ELTE Bölcsészettudományi Karának filozófia tanszékére, előbb adjunktusként majd docensként dolgozott. 1977-től egyetemi tanár.

1960-ban védte meg a neveléstudományok kandidátusi, 1976-ban a szociológiai tudományok akadémiai doktori értekezését. 1975-ben az MTA Szociológiai Bizottságának elnöke lett, később az Athaeneum Bizottságban is dolgozott. 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben pedig rendes tagjává választotta. 2003-ban Széchenyi-díjban, 2011-ben Hazám-díjban részesült.

Paczári Viktória: “A kívülről szemlélés tesz empatikussá, az emberek eredendően nem rosszak” – Interjú

A SZÖSZ megalakulása jó időben, jó emberek találkozásához vezethető vissza. 2011-ben a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék hallgatóinak körében merült fel az igény egy informális hallgatói közösség létrehozására, akikkel kezdetben csupán a tanszéki élet felpezsdítésére törekedtünk. Mivel tanulmányainkból adódóan mindannyian empatikus, társadalmi problémák iránt nyitott emberek vagyunk, hamar megfogalmazódott a szándék.

1948-tól a Magyar Dolgozók Pártjának tagja, diplomaszerzését követően a Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetőségének alosztályvezetője volt, majd 1954-ben a budapesti bizottság titkára. A forradalmat megelőzően részt vett a Petőfi Kör munkájában, 1957-ben kizárták a Magyar Szocialista Munkáspártból, ahová 1959-ben visszavették.

Az 1990-es országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt pártonkívüli jelöltjeként annak országos listájáról bekerült az Országgyűlésbe, de négy hónappal később lemondott mandátumáról.

Jelentősebb művei: Erkölcs és társadalom, Történelem és önismeret, A cselekvő ember, Fejezetek az értelmiség történetéből, Történelem és szociológia, Erkölcs és társadalom. Erkölcsiség, erkölcsösség, Kádár János politikai életrajza, Metszetek nyolc évtized magántörténelméből, Kádár. A hatalom évei, Erdei Ferenc, 1910-1971. A magyar szociológia története.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.